A gyerekek közül nagyon kevesen fertőződtek meg

2020.06.05

Magyarországon 14 éves korig csak 15 fertőzöttet regisztráltak, elképesztően kevés gyermek fertőződött meg. A fiatalok csak a továbbadásban jelentenek kockázatot. 

Müller Cecília az Operatív Törzs pénteki  tájékoztatóján ismertette a korosztályos adatokat, ebből is látszik, milyen kevés fertőzött gyermek van Magyarországon. A világon egyébként is jóval kevesebb gyermek kapta el a koronavírust, mint egy átlagos influenzajárvány idején, de így is komoly kockázatot jelent a fiatalság. A vírus az immunrendszert nem tudja legyőzni, de a korosztály tagjai tünetmentes hordozóként meggfertőzhetnek időseket, betegeket, akik ennek következtében meg is halhatnak. 

Magyarországon eddig 3970 embernél diagnosztizálták a koronavírust, a halálozási adatok az 550-hez közelítenek, több mint 2200-an pedig már gyúgyultan vannak nyilvántartva. Az aktív fertőzöttek száma 1183. 100 ezer főre 40 fertőzött és 5 halott esik. 

Közben folytatódnak az enyhítő intézkedések, Magyarország, Szlovákia, Ausztria és Csehország között az állampolgárok szabadon utazhatnak, negatív koronavírusteszt sem szükséges. A szociális intézményekben részlegesen feloldják a látogatási tilalmat, a kórházakban viszont még marad a zárlat.

Forrás: koronavirus.gov.hu, index.hu 

EZEKET IS AJÁNLJUK!

A világ érdekes. Kövesd a Konstans oldalát a Facebookon is!

Közzétette: Konstans – 2021. szeptember 1., szerda

Tetszett? Támogasd a diákújságírást megosztással vagy feliratkozással!