A Konstans főszerkesztője lett a piarista diákönkormányzat elnöke

2021.09.17

Ókovács Benedek szerezte meg a szavazatok többségét a PAD tisztújító ülésén. 

Szeptember 14-én tartotta tisztújító ülését a Váci Piarista Diákönkormányzat. A diákok és tanárok közötti együttműködést segítő és az év során számos programot szervező csoportosulás ülésén Kalász Ákos igazgató is részt vett. Az intézményvezető felvázolta a tantestület terveit a 2021/22-es évre. 

Nem csak előadás volt viszont a PAD második éves ülésén: megválasztásra kerültek a diákszervezetet koordináló tisztségviselők, a jegyző, az alelnök és az elnök is. 

Az osztályok képviselői az ülést megelőző napokban ajánlásokat nyújthattak be a tisztségek betöltésére alkalmasnak tartott diákok neveivel, de a helyszínen is lehetett jelölni. Az elnök megválasztása került először sorra. 5 jelölt közül lehetett választani, a szavazatok többségét Ókovács Benedek, a Konstans főszerkesztője szerezte meg. A PAD alelnöke Virginia Loren Komin, a jegyző Matisfalvi Eper lett. 

A szavazást követően felvázolásra kerültek az év tervezett programjai, illetve terítékre kerültek az új ötletek és kezdeményezések. A PAD első üléséről is írtunk beszámolót

Konstans gyorshír

EZEKET IS AJÁNLJUK!

A világ érdekes. Kövesd a Konstans oldalát a Facebookon is!

Közzétette: Konstans – 2021. szeptember 1., szerda

Tetszett? Támogasd a diákújságírást megosztással vagy feliratkozással!