1956 véres története

2020.10.22

         Előzmények, és háttérinformációk.    

Az 1956-os forradalom és szabadságharc nagyon meghatározó volt a magyar történelemben, ahol igaziból az egész Szovjetunióval mentünk szembe (ezért a forradalom helyett a szabadságharc a pontosabb kifejezés). Az, hogy mikor mi történt, azt jól tudjátok, viszont az előzményekről már nem biztos, hogy tudtok olyan sokat, így azzal fogom kezdeni. Hogy kicsit személyesebb legyen, fogok történeteket mondani az én felmenőimtől is.


Az egész a második világháború után kezdődött. Ezt is elvesztettük, ahogy az elsőt, a szovjet csapatok 1945-ben megszállták az országot. A szovjet katonáknak mindig késett az ellátás, így mindenhova betörtek fosztogatni. Minden szesztartalmú italt megittak, még a kölnit is. A háztartások megmaradt értékeit, például a zsebórákat gyakran vették el. Természetesen a mi óráink közül is jó párat elvittek. Kegyetlenek voltak, bár nagyon gyakran ők is áldozatok voltak. Egy hadifogoly mesélte, hogy a katonáknak minden lopott holmijukat elvették, ami mind Sztálinnál landolt. De ha már a Szovjetunió diktátora, Sztálin szóba került, érdemes róla megjegyezni, hogy ő talán még Hitlernél is nagyobb népirtó volt. Majdnem tízszer annyi embert (40-60 millió) végeztetett ki vagy dolgoztatott és éheztetett halálra. Sok hadifoglyot hurcoltatott el, ahol minimális ellátás és ruházat mellett sokszor -20 °C-ban kellett dolgozniuk.


Térjünk vissza az itthoni eseményekre. A II. Világháborúban nagyon lepusztult az ország. Hitlernek köszönhetően már Horthy Miklós nem volt hatalmon, hanem a náci Szálasy Ferenc vezette az országot. Őt a szovjetek felakasztották, viszont a demokratikus választás győztesét, a Független Kisgazdapártot belülről felosztották a kommunisták. A következő választáson csalással nyert a kommunista párt, vagyis a Magyar Dolgozók Pártja (kékcédulás választás, lásd: itt). Itt beindult a kommunista diktatúra. A pártvezető Rákosi Mátyás lett. Biztos hallottatok róla, milyen volt, de konkrét dolgokat és megrázó igazságokat is írok. A kommunizmusnak elméletileg az a lényege, hogy mindenki adja be a közösbe, amije van, amit szétosztanak egyenlően. Na, az elvétel meg is valósult, de vissza semmit nem kapott senki. A parasztok földjeit elvették és be kellett a termelőszövetkezetbe állni. Aki nem állt be, annak minden évben be kellett adni annyit, amennyit előírtak nekik. Ha nem sikerült (hivatkozhatott bármire is), akkor elvitték az összes terményt, amit padlássöprésnek hívunk találóan. És még örülhetett, hogy nem őt vitték el megkínozni, ugyanis erre is volt nem egy példa. Az előbb leírt terménybegyűjtés miatt volt egyre nagyobb élelemhiány is az országban, ami a világháború után amúgy sem állt erős lábakon. Be kellett vezetni a kenyérjegy-rendszert. Ez abból állt, hogy mindennap sorba kellett állnod, hogy kaphass kenyérjegyet, majd ezzel vehettél 25 dkg kenyeret. A jegy másnapra nem volt érvényes, akkor se, ha aznap nem kaptál. Ekkor tervgazdálkodás volt, ami azt jelentette, hogy ki volt tűzve, hogy miből mennyit kellett termelni. Ez a módszer az ország egész gazdaságát felforgatta, és a hétköznapokat sokszorosan megnehezítette.


Beszéljünk a diktatúra lényegéről: a szólásszabadság hiányáról. Egyszerűen szólva: ha Rákosit nem tapsoltad hangosan felállva, akkor bevittek. Fekete Istvánnak ezért verték ki a fél szemét. Az egyházat is kegyetlenül üldözték, rengeteg papot, szerzetest és templombajáró embert bevittek, sokakat elvittek pl. a recski munkatáborba. A szerzetesrendeket felosztották, az iskolák közül 10 egyházi maradt végül (a piarista iskolák közül Budapesten és Kecskeméten maradt). A fekete Volga folyamatosan járkált éjjel, hajnalra nem tudhattad, hogy éppen kit vittek el. Lehet, hogy épp a legjobb barátodat, mert valakinek nem tetszett az illető...

Amikorra a rendszer kifogyott a külső ellenségből, jöhetett a belső. Legismertebb Rajk László (belügy- és külügyminisztere volt az MDP-nek) pere volt, akit hazaárulás vádjával végeztek ki. (Pedig ő is hatalmas kommunista volt, rengeteg tömeggyilkosságot vezetett le.) De persze nem ő volt az egyetlen, Péter Gábor ÁVH-s tiszt is az Andrássy út 60 egyik cellájában végezte.

Ezek után nem csoda, hogy mindenkinek elege lett a kommunizmusból. (A kommunizmus hatása még a mai napig látszik.) 1956 októberében kezdődtek el a tüntetések. Ekkor Rákosi helyett a szintén véreskezű kommunista Gerő Ernő lett a pártfőtitkár. Természetesen a budapesti tüntetésről fogok beszélni, ott volt igazán forradalmi a hangulat. Először a Petőfi-szobornál gyülekeztek a Bem téren, ahol egyesültek az egyetemisták és már együtt vonultak a Parlament elé, ahol Nagy Imre kinevezését követelték. Nagy Imre ugyanis '53-ban miniszterelnök volt és mivel enyhítette a TSZ-esítést, kezdett helyreállni az élelmezés (bár nagypapám azt mondta, hogy akkor még az ország keleti felén még mindig kenyérjegyrendszer volt, ahonnan akkor tudtak elköltözni). Nagy Imre viszont a Parlament előtti beszédét a tüntetőkhöz úgy kezdte, hogy "elvtársak!", ami a tömegnek felháborító volt. Végül a beszédét elmondta, bár nem volt túl lelkesítő. A szónoklat után kettévált a tüntetés:. egyik felük a Sztálin szoborhoz ment (a mai '56-osok terén állt, a Dózsa György út mellett) azt ledönteni. A másik fele a Magyar Rádióhoz (a Nemzeti Múzeum mögött van az épület, a Bródy Sándor utcában) beolvasni a követeléseket. Ott többször rájuk lőttek az ÁVH-sok, a rádió dolgozói pedig kikapcsolt mikrofont adtak nekik oda, így semmi sem hallatszott. A Sztálin szobrot nagyon nehéz volt ledönteni, ugyanis egy 8 m magas vasszoborról volt szó. Végül két teherautó húzta és a csizmájánál megolvasztották. Csak a csizma maradt ott, amibe magyar zászlókat tűztek, méghozzá olyanokat, amelyekből kivágták középen a Rákosi-címert. Másnap a Szovjetunióból kapták az MDP-ben a drótot, hogy az itthon állomásozó szovjet csapatokat azonnal hozzák be Budapestre. A forradalmárok viszont kaptak katonai kiképzést, és ezzel a kommunista vezetés nagy öngólt rúgott: a kiképzett tüntetők Molotov-koktéllal sok tankot elintéztek, viszont több szovjet katonával is szót értettek, így - miután a szovjet katonák is megértették, hogy miért lázadt fel a nép - ők is sokszor a tüntetők mellé álltak.

"Nem csoda, hogy mindenkinek kezdett elege lenni a kommunizmusból"

Október 25-én újra összegyűltek a Parlament előtt. Meghallgatás helyett a több ezer tüntető addig sosem látott golyózáport kapott. Nagyjából 1000 ember halt meg, bár általában 200-ról szoktak írni. A lövetés elrendelője ismeretlen, de még visszatérek rá. Egy szemtanúval beszélgettem (még mindig él, hála Istennek), ő mininmum 500 halottra emlékszik (az illető súlyos sérüléseket szenvedett).

Ezek után komoly harcok kezdődtek. Sajnos több sortűz is volt, pl. Esztergomban és Mosonmagyaróváron, illetve több nagyvárosban is.

A harcok alatt Mindszenty József esztergomi érseket kiszabadították a börtönből (Felsőpetényben tartották fogva). Szerencsére október 28-án már jó hírekről hallották a tüntetők: Nagy Imre kimondta, hogy fegyverszünet és többpártrendszer lesz. A kommunista pártot (Magyar Szocialista Munkáspárt néven) Kádár János vezette.

November 3-ra már mindenki nyugodt életben reménykedett. De sajnos nem így lett. Kádár ugyanis kiment a Szovjetunióba, ahol az ottani pártfőtitkárral, Hruscsovval tárgyalt. Ő pedig nem egyezett bele a vereségbe: 2000 tankkal megindult a szovjet hadsereg hazánk felé (csak hogy megértsük: egyszerre ennyi tankot a világháborúban sem vetettek be a szovjetek).

Nagy Imre november 4-én hajnalban bejelentette ezt a rádióban, érdemi lépést viszont nem tudott tenni. A szovjetek rengeteg embert megöltek, gyakran gyermekeket, nőket is. Bosszú volt ez a magyarok "engedetlenségéért".

Az újonnan kivezényelt szovjetek azt sem tudták, hova jönnek. 7-én Kádár is megérkezett Magyarországra. Biszku Bélával elkezdték a megtorlást.

A két leghallgatottabb nyugati rádió, a Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja még ekkor is arra buzdította a magyarokat, hogy tartsanak ki, jön segítség. Persze semmi nem jött. Egyedül a (sokak szerint náci) spanyol elnök, Franco próbált meg segíteni, de Nyugat-Németország és Ausztria nem engedte a repülőit leszállni tankolni. Így a hatalmas túlerővel leverték a szabadságharcot. Sokan Ausztriába, a nyugati országokba menekültek a megtorlások elől.

"Az újonnan kivezényelt szovjetek azt sem tudták, hova jönnek." 

Később Nagy Imrét és társait elítélték és felakasztották. Sokszor ünneplik őket hősként, de mindegyikőjük csak rosszkor volt rossz helyen. Nagy Imre ugyanis szintén a megszállókkal érkezett a II. Világháború után Moszkvából. Sok magyar hős tábornok halálában ő is közrejátszott, ugyanazokat a diktatórikus módszereket alkalmazta, - csak talán gyengébben - mint társai. A budapesti sortüzet nagy valószínűséggel ő, vagy a szintén mártírként emlegetett Maléter Pál vezethette.

Az igazi hősök viszont a szabadságharcosok voltak. Pongrácz Gergely, a Corvin-köz védője, v agy Mansfeld Péter, aki 17 évesen börtönbe került és amikor betöltötte a 18-at, kivégezték. Sok névtelen hősről kell emlékeznünk, akik a leggonoszabb kínzásokon, támadásokon estek át a véleményük, a szabadságvágyuk miatt.

Ez volt az '56-os forradalom rövid története. Köszönöm szépen, hogy elolvastátok, remélem tetszett Nektek.

Emlékezzünk meg a hőseinkről október 23-án és november 4-én legalább egy gyertyagyújtással. Emléküket, tetteik hősiességét megőrizzük.

EZEKET IS AJÁNLJUK!

A világ érdekes. Kövesd a Konstans oldalát a Facebookon is!

Közzétette: Konstans – 2021. szeptember 1., szerda

Tetszett? Támogasd a diákújságírást megosztással vagy feliratkozással!