Advent van!
Advent. 4 hét. 4 hét a várakozásra, a felkészülésre. A Parókia Portál cikke.
Az adventnek különös helye van az életünkben az ünnepek között. Mondhatni, minden vele kezdődik, hiszen olyan ünnepet előz meg és olyan folyamatot készít elő, amely meghatározó az egész életünkre nézve. Kellemes érzések kapcsolódnak hozzá, a várakozásé, a fényességé, a bőségé, a teljesség érzete. Nagyon sokfelől ragadható meg: az idő szempontjából, a fények felől, az illatok, az érzések, a színek felől.

Az advent előkészíti, beteljesíti az életet. Hiszen Krisztus születésével kezdődik az az életünket meghatározó folyamat, mely a bűnbánaton keresztül jut el a megváltásáig, a feltámadásáig, majd a Krisztussal való örök közösségig.
Márai az ünnepet "mély és varázslatos rendhagyásnak" nevezi, melyben, ha tágabb értelemben nézzük, éppen a rend érkezik el hozzánk. Úgy érezzük, a kitágult időben milyen jó, hogy van négy hetünk felkészülni az ünnepre, miközben újra és újra beleesünk az "el vagyok veszve", "el vagyok havazva", a "sohasem leszek kész", a "még annyi tennivalóm van" szokásos kifejezésein át a kimerülésbe, mígnem eljutunk a szétesésig. Pedig, az adventben nemcsak az a lényeg, hogy eljön, hanem hogy ez egy nagy rendnek, Isten ünnepi rendjének az első állomása, egy nagy ciklikus, körkörös mozgásé,a melyet a hagyomány szerint maga az adventi koszorú jelképez.
Idén az adventet magamban 6 egységre osztottam, mint egy tortát, vagy egy almát, mandarint, amit hat gerezdre szedünk szét, vagy ahogy egy édességet hat egyenlő részre osztunk. Nézzük most meg, milyen összetevői, szeletei vannak az adventi rendnek ebben a sajátos felosztásban!
Az ünnephez hozzátartoznak az énekek. Miért? Mert hogyan máshogy tudnánk megfogalmazni Isten fenségét és nagyságát, mint amit a bensőnkkel és a hangunkkal is ki tudunk fejezni? Az adventi énekek szépsége, a várakozás kifejezése, az előkészítés - "A völgyből domb legyen, hegycsúcs a mélybe szálljon," (RÉ 312) - mozgalmassága fejezi ki leginkább azt az érzést, ami jelzi: valaki érkezik. Thomas Mann József és testvérei című regényében többször előjön az a rabbinikus hagyomány őrizte motívum, hogy Eliézer, a követ közeledtét úgy sietteti a természet, hogy még a "föld is elébe szaladt", az út maga is készíti a fontos hírhozó jövetelét. (Gen 14.13) S az a világosság, amelyről már beszéltünk, éppen úgy lehet a miénk, hogy "újonnan nekünk adaték." (RÉ 301)

Advent az imádság ideje is, mint ahogy Isten megszólításnak sokféle módját éljük meg az istentiszteleten és a hétköznapokban is. S ahogy Ő megszólít minket a karácsonyban, úgy hordoz folyamatosan az adventben is. Beszéd helyett imádkozzunk közösen:
Vártalak?
Csendesen gyertyát gyújtanék - s az élő láng beszélne helyettem, aki nehezen találom meg a szavakat. Reszketve mesélne emlékké sárgult, az idő egyre keményebb páncéljával takart egykori álmokról, tervekről, a múlt várakozásáról: életem történetéről. Időnként fel is lobogna, hiszen még bennem is él a láng, amely minden napnak értelmet keres, felemelkedik a munka, a család, a belső öröm lendületén: az értelmes jövő reményében. Égne előtted az én lángommal, aki örök várakozó vagyok.
Minden várakozásom mélyén ott lapul a megérkezés legtöbbször öntudatlan vágya. Hiszen várakozás és megérkezés egymásból élnek. Mert a szívem mélyén tudom, hogy életemmel a várakozás földi korszaka után is meg kell érkeznem valahová: a beteljesedéshez, az ünnephez. S az én várakozásom csak akkor lobbanhat most lángra, ha bízhatok abban, hogy erre az ünnepre te is megérkezel.
S akkor az én várakozásomból és a te érkezésedből találkozás lehet.
Tetszett? Támogasd a diákújságírást megosztással vagy feliratkozással!