en-2006 poétikuma

01/11/2021

Horváth Tamás véleménycikke. 

Ilyen nincs.

Ilyen van.

Álltunk, és ámulattal vegyes borzongással szemléltük, ahogyan átszelik a lovas rohamrendőrök a Károly-körutat. Falanxban, diagonálisan. Akár ha egy nagyszabású történelmi játékfilm statisztái lettünk volna. Csakhogy éppen a "rossz" oldalon. És hogy ez nem filmforgatás volt.

A könnygáz szagát már messziről lehetett érzékelni. Régi tanítványom lépett mellém. "Nézd, EÖ, mi talált meg."Kis fekete golyóbis a tenyerén. "Gellert kapott, de így is érzem."

Nem, nem voltunk hősök. Balekok.

Előző este még megkért valaki, hogy olvassam fel egy rövid írásomat a Kossuth-téren. Nem kellett soká győzködnie. Tán szerencsém is volt, hogy addigra lezárták már.

Akkorra eldőlt minden. Nemcsak a következő három és fél év kormányzás, a hitelválság, a későbbi kétharmados győzelem, de az is, hogy vannak, nem kevesen így tizenöt év múltán, akiknek igazságbeszéd az őszödi botrány.

Az Astoria felé vonultunkban kisebb csapatok jöttek szembe. "Ne oda menjetek. Azok hazaárulók. Az igazi magyarok a Deák téren vannak." Árpádsávos zászlót cipeltek, Nagy-Magyarországos kitűző volt rajtuk. Tudták-e, hogy őket is bevitték az erdőbe?

Katonai helikopterek köröztek a fejünk felett, mesterlövészek kémleltek minket a környező háztetőkről. És tőlünk úgy ötszáz méterre elkötöttek egy harckocsit.

Azóta okosabbak lettünk jó néhányan. Akinek volt, van türelme, eszmélete végigkövetni a folyamatot, rájött: aljas, ízléstelen játszmát játszottak velünk. Játszanának ma is. 

"Nem volt itt forradalom, de leverték", 

mondja a jobboldali elfogultsággal nehezen vádolható Lányi András.

Nem a lovasroham, a vipera, az azonosító jel nélküli "sün"-ök. Ezek természetes tartozékai a posztjakobinus diktatúráknak. Hanem hogy bedőltünk egy máskülönben mesteri módon felépített provokációnak. És félő: ismét bedőlnénk.

"hát akkor inkább barikádokat építünk/ kihantolt hősi halottainkból/ újból és újból visszakiáltunk/ nektek még ilyenetek sincs/ nekünk pedig egyebünk sincs/ mert hülyék vagyunk, hülyék vagyunk..."

Barátom, Luzsicza István írja így.

Az Astoriánál az aluljáróba akartam szaladni. Vagy öten-hatan rángattak vissza. Meg akarok fulladni? Addigra taknyam-nyálam összefolyt. Lányommal elszakadtunk egymástól. Hosszas, kétségbeesett keresgélés után a Múzeumnál leltük meg egymást. Egy rendkívül udvarias és szolgálatkész motoros rendőr vigyázta a csapatot. Nem igazoltatott, és lelkünkre kötötte: vigyázzunk egymásra hazaútban.

Magyar, emlékezz!

A szerző Horváth (EÖ) Tamás prózairó, énektanár, kórusvezető, kötetei a Magyar Napló kiadásában jelennek meg. 

A Konstanson támogatjuk a vélemények ütköztetését és kinyilvánítását.
A korábbi véleménycikkekért katt ide.

EZEKET IS AJÁNLJUK!

A világ érdekes. Kövesd a Konstans oldalát a Facebookon is!

Közzétette: Konstans – 2021. szeptember 1., szerda

Tetszett? Támogasd a diákújságírást megosztással vagy feliratkozással!