Egy hete volt a történelem legnagyobb terrortámadásának évfordulója. Aradi László Tanár Úrral beszélgettünk az akkori állapotokról, hazaköltözéséről, 9/11 hatásairól.
Milyen volt átélni New York-ban a modern történelem legnagyobb támadását?
Az Egyesült Államoknak a valódi gazdasági virágzása zajlott addig. Mondhatni, reneszánszát élte az "amerikai álom". Dübörgött a gazdaság, New York városa, köszönhetően Giuliani főpolgármesternek és George Pataki magyar származású kormányzónak, szintúgy virágzott. A 42. utca elveszítette a gettós hangulatát, New York gyönyörű világváros lett.
Szeptember 11. csodaszépnek ígérkezett. Ilyenkor kellemes az idő, az indián nyár legszebb napjait éltük. Nem is értettem először, hogy mi történt. Egyszer csak felhívott egy barátom, hogy kapcsoljam be a TV-t azonnal. Nekem nem volt, szóval felmentem a háztetőre. 5 kilométer távolságban laktam a felhőkarcolóktól, tehát nagyon közel voltak. A tetőről általában csodaszép volt a látvány, július negyedikén a tűzijátékot is mindig onnan néztük . Aznap viszont nem ez a szépség fogadott. Amikor felértem, már füstölt az első torony. Nem sokkal később becsapódott a második gép is. Ekkorra vált világossá, hogy itt háború van. Nem baleset, nem hiba, hanem támadás. Az Egyesült Államokban nagyon hosszan volt béke, senki sem számított erre.
"Ekkorra vált világossá, hogy itt háború van."
Mit jelentett a támadás?
Casus belli volt, egy háború megindulásának pillanatait éltük át.
A kezdeteket ismerjük; mi történt azután?
A második becsapódás után, amikorra a két torony már lángokban állt, érkezett a hír, hogy a Pentagonba is repülő csapódott, illetve, hogy Pennsylvániában és Virginiában is lőttek le gépeket. Az épületek összeomlása jelentette a legnagyobb sokkot. Elképzelhetetlen volt, hogy New York felhőkarcolóival ilyen történjen.
Járt egyébként a World Trade Center-ben?
Sokat jártam ott, heti rendszerességgel. Szerződésben álltam több céggel is, jól ismertem az épületet. Sok ismerősöm dolgozott ott, szerencsére ők nem voltak bent ekkor. Később láttam a képeket, hogy hogyan nézett ki ez a hely, ahol számtalanszor jártam. Ahol apák, anyák, fiúk, lányok, testvérek dolgoztak. A gép a 72-es emeletnél csapódott be, ahova szintén sokat jártam be. Sokkoló, hogy az irodákból akkor nem dolgozó emberek tekintettek le, hanem a túlélésért kétségbeesetten küzdők ugrottak a mélybe.
Milyen volt az aznapi New York? Hogyan képzeljük el?
Paradoxikus. 5 kilométerre tőlünk összeomlóban voltak felhőkarcolók, mi pedig ebédeltünk, nyugalomban. A tenni vágyás ott volt persze mindenkiben, én harmadnapra be is mehettem, mert a lakcímem a lezárt területre szólt. Harmadnapra már az 1-es, 2-es, 3-as, 5-ös és a 7-es tornyok is felrobbantak, sokat fel is kellett robbantani, hogy ne legyen nagyobb baj. Háborús zónává vált a nyugati világ központja. Októberig dőltek le vagy robbantak fel az épületek, melyek veszélyt jelentettek. Harci helikopterek, repülők zúgtak egész nap a város felett, hogy biztosítsák a légteret, amit akkorra már nem is kellett volna. Feldolgozhatatlan, csak ismételni tudom magamat.
A nagy tornyok alatt, mellett rengeteg sebesült volt, több száz katasztrófaelhárító dolgozott. Találkozott a környéken túlélővel?
Másnap megállt az úton egy tűzoltóautó, soha nem fogom elfelejteni. Akkor a tűzoltók igazi hősök voltak, egy helyi tűzoltót hősként ünnepelt mindenki. Miután megállt, kiszállt belőle egy srác. Tiszta por volt az arca, sérülések, karcolások, égésnyomok, törmelék borította a ruháját, az egész testét. Mindenki megállt a forgalmas, nyüzsgő utcában. Rögtön odamentünk segíteni. Ő könnyekkel a szemében kérdezte, hogy merre van a legközelebbi templom. Elkísértem őt a közelben lévő templomhoz, csöndben lépkedtünk egymás mellett, egy szót sem kérdeztem tőle. Sírt. Akkor mi még nem tudtuk, hogy milyen borzalmon mentek sokan keresztül. Ami nagyon megható volt, hogy New York-ban, az elidegenedés városában akkor mindenki megállt és segíteni akart.
Milyen tanulságokat lehetett levonni 9/11-ből?
Valami ekkor megszűnt az Egyesült Államokban. Szörnyű dolgok történtek akkor és azóta is. Fosztogatások voltak, verekedések, ez volt 9/11 sötét oldala. Persze, a patrióta érzelmek is megerősödtek, de 2001 óta szörnyű történelmi katasztrófák zaljanak. Ilyen volt a gazdasági válság 2008-ban, majd a mostani erőszakhullám szerte Amerikában. Fájdalmas látni, hogy romokban hever az az ország, ami a békét és a szabadságot kínálta. Valahogy úgy érzem, hogy a mai események is kapcsolódhatnak 9/11 tragédiájához.
Én 9/11 hatására tértem haza. A reptéren a biztonságiak idős nőket kutattak át szörnyűséges módon, ami a 70-es évek kommunizmusát, szüleink rendőrállamát juttatta eszembe. A hazaköltözés előtt New Yersey-be mentem a rokonaimhoz, akik hamarosan szintén hazajöttek. 9/11-et a Jóisten jelének vettem: "Menj haza!" Felszállás után, az első Budapestre tartó gépről lenéztem New Yorkra, ami több részén még mindig lángokban állt. Akkor biztosan tudtam, hogy ez a város, ez az ország már sosem lesz olyan, mint volt.
9/11-et a Jóisten jelének vettem: "Menj haza!"
Hogyan tud visszatérni Amerika az "álomhoz"?
Nem fog soha visszatérni. A fejlődést régóta már csak a pénz, az anyagiak motiválták, de nemcsak ez van. Egy olyan földön, amit technikailag megszálltak, még mindig nincs béke. Csak az anyagi fejlődés a cél, hiányzik a morál. Így nem áll biztos lábakon Amerika.
Az alábbi videón telefonos hangüzenetekkel kiegészítve, eredeti felvételekből összeválogatva lehet megnézni a második gép becsapódásának pillanatait, átélni a hangulatot.
Weiner Sennyey Tibor napjaink írója, költője, a DRÓT folyóirat főszerkesztője. Irodalmi tevékenysége mellett otthonában, a szentendrei Kada csúcs közelében méhészkedik, kertészkedik. Őt kérdezzük a költészetben betöltött szerepéről, buddhizmusról és egyebekről.
