Ilyen élményekkel tértem vissza erdélyi utazásomról. Ajánló.
A Váci Piarista Gimnázium és Kollégium diákjai közül többen, több osztálynyian vettek rész a Határtalanul programban, melynek célja, hogy a diákok megismerjék a Trianon után a történelmi Magyarországról leválasztott területeket.
Osztályprogram keretében én is útra keltem tehát, Erdély volt a cél. Az utunk során nemcsak Székelyföldet néztük meg, hanem Nagyváradon és Segesváron is jártunk. Bár az utazás nem volt túl hosszú, így is rengeteg tapasztalatot szereztünk.
Az első nagyobb megállónk a fent is említett Nagyvárad volt. A város külső részei és belvárosa között óriási a kontraszt. A központban gyönyörű szecessziós épületek találhatóak, melyeket még magyar építészek építettek. Ellenben a külváros elrendezésében nincs koncepció, az épületek összevissza helyezkednek el éppen úgy, mint a vezetékek, mindezek mellett panelházból is sokat látni.
Az első szálláshelyen, Magyarlónán megtapasztaltam a térség gasztronómiájának sajátosságát, azt hogy a levest savanyúra, a második szálláson, Székelyudvarhelyen pedig azt, hogy a rizst "zselésre" főzik.
Az is egyértelművé vált, hogy
Székelyföldön az emberek még mindig, 100 év után is magyarul beszélnek.
Sőt, azt is elmondták, hogy a székelyek jelentős része nem is beszél románul.
Ami a parajdi sóbányát illeti, kisebb csalódás volt a számomra, hiszen nem klasszikus bánya jellege van a látogatható résznek, inkább egy bazárhoz tudnám hasonlítani. A kalandparktól a játékautomatáig mindent meg lehet találni ott, nem az a természetes környezet volt a jellemző. A bánya után megnéztük a sólámpa készítését (a só vágást is), és ott azt is megtudtam, hogy a sót nem lerakják a kocsiról, hanem "lebaszkulálják".
Számomra érdekes volt még, hogy a román többségű területeken az újépítésű házaknak bádogteteje volt, míg a magyar többségű területeken a cseréptető a jellemző. A gázvezetékek pedig a föld felett haladnak, így minden tele sárga színű csövekkel.
Hazaúton Segesváron álltunk meg. Az ott található várnak nagyon sok bástyája megmaradt, a város sajátossága, hogy az itt lakó családok között nem ritka a három-vagy négynyelvű család sem.
Többnapos utunk során szerencsére medvével nem találkoztunk, de volt, hogy ehhez is közel álltunk... (friss medvenyomokat láttunk, és medveriasztást is kaptunk). Megtudtuk, hogy a medve igenis sok gondot jelent és nem egy családot érintenek medvetámadások.
Erdély egy csoda. Ne hagyd ki!
Nem kérdés, hogy hol az igazság: Böjte Csaba atya az elmúlt évtizedekben a Kárpát-medence, talán az egész kontinens egyik leghitelesebb emberévé vált. Nem Facebook-posztokkal, nem sírással, panaszkodással és másokra mutogatással, hanem alázatos, szeretetteljes, odaadó munkával.
Ez itt a Recesszió, a kibontakozó gazdasági világválsággal foglalkozó cikksorozatunk harmadik, lezáró része, melyben továbbra is Kohán Mátyás, a Mandiner újságírója beszélgetőpartnerünk.
Az 1956-os forradalom eseményeire országszerte emlékeznek a legkisebb településektől a megyeközpontokon át egészen a fővárosig. A határon túlon és külföldön is ünnepségeket tartanak.
