SPORT: FINA 2027: Budapest!

2019.07.24

Budapest rendezi a 2027-es FINA vizes vb-t!

Helyi idő szerint vasárnap 19.00-kor, Kvangdzsuban a FINA elnöke, Julio C. Maglione bejelentette, hogy 2017 után 2027-ben is Budapest lesz a világ egyik legnagyobb sporteseményének, a vizes világbajnokságnak a házigazdája.


A jelenleg is zajló viadal helyszínén Julio C. Maglione, a FINA elnöke, valamint Cornel Marculescu, a szervezet ügyvezető igazgatója kihirdette a 2025-ös és a 2027-es pályázat győzteseit.

A sajtótájékoztatón jelen volt Fürjes Balázs nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos, Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke és a végrehajtó bizottságának tagja, Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Kovács Ágnes olimpiai bajnok, a pályázati bizottság tagja, valamint Gyurta Dániel olimpiai bajnok, pályázati bizottsági tag. 

A pályázati bizottság délelőtt mutatta be prezentációját a FINA döntéshozóinak, amely szavazással döntötte el, melyik városnak ítéli oda a rendezés jogát. Maglione elnök elmondta, tudja, jó kezekben lesz a világbajnokság a magyar fővárosnál.



Az eseményen az is kiderült, hogy Kazany lesz a 2025-ös viadal házigazdája, amely - Budapesthez hasonlóan - szintén tíz év kihagyással rendezhet világbajnokságot.

Budapest már rendezett FINA vizes-világbajnokságot, 2017-ben. Az akkori programok mindegyikén teljes teltház volt,  a programokhoz megépült az új DUNA-Aréna, felújítottak több strandot és a Duna-part melletti sétányokat, parkokat. Több millió látogató, több százezer ember vitte hírét Budapestnek. A vb gazdasági hasznot hajtott, a FINA központja pedig minden idők legjobb FINA-vizes világbajnokságává választotta. Így nagyon vidáman, bizakodva várhatjuk a következőt is.





A világ érdekes. Kövesd a Konstans oldalát a Facebookon is!

Közzétette: Konstans – 2021. szeptember 1., szerda

Tetszett? Támogasd a diákújságírást megosztással vagy feliratkozással!