Így történt: Aradiék bronzérmének története

2021.09.04

A Konstans exkluzív beszámolója Aradi Álmos és Panyik Zsombor K2 1000 méteres bronzáról. 

Ahogyan azt már itt és itt is megírtuk, a váci Kajak Kenu SE színeiben induló Aradi Álmos és Panyik Zsombor (MTK) a 2021-es ICF Ifjúsági- és U23-as Kajak-Kenu Világbajnokságon harmadikként, bornzérmet szerezve végzett. Összefoglaló az elmúlt két nap eseményeiről.

Aradi és Panyik a pénteki napi előfutamban mindössze 5 századmásodperccel maradt le az azonnali döntőbe jutást érő első helyről, az így eléjük gördülő középfutamot viszont így is az abszolút második legjobb idővel várhatták (miután több előfutamot is rendeztek, ennek volt jelentősége).

A pénteken délután megrendezésre kerülő középfutamon aztán minden úgy alakult, ahogyan azt a páros eltervezte: az első 500 méteren a középmezőnyben haladtak, majd fokozatos tempónöveléssel 750 méternél robbantottak és - megelőzve az eddig elöl loholó orosz és dán különítményt - első helyen végeztek. 

A szám döntője szombaton délelőtt 11 óra 56 perckor kezdődött. A váci Piarista Gimnáziumban ekkorra lelkes szurkolók gyűltek össze, közösen követték az eseményeket. 

A képre kattintva galéria nyílik. 

Aradiék rajtja nem volt tökéletes, az első 500 méteren a 9 induló közül mindössze a hetedik helyet tudták tartani. De ötszáznál felcsavarta a tempót a magyar különítmény: 250 méterrel később már az ötödik helyen álltak, 

az utolsó negyedben pedig sikerült tovább erősíteniük és megkaparintották a dobogó harmadik fokát. 

Panyik Zsombor (b) és Aradi Álmos, jobboldalt alul Aradi érme | Grafika: Konstans
Panyik Zsombor (b) és Aradi Álmos, jobboldalt alul Aradi érme | Grafika: Konstans

Aradi Álmos eredetileg testvérével, Bátorral közösen indult volna a versenyszámban, de Bátor sérülés miatt nem tudott részt venni, helyére ugrott be az MTK-s Panyik Zsombor. Aradi Bátor a piaristáknál követte azt eseményeket, ott tudtuk megszólaltatni, már az eredmények birtokában. 

Kiemelt kép: ICF Fan Zone a Váci Piarista gimnáziumban - Fotó: Ókovács Benedek/Konstans


EZEKET IS AJÁNLJUK!

A világ érdekes. Kövesd a Konstans oldalát a Facebookon is!

Közzétette: Konstans – 2021. szeptember 1., szerda

Tetszett? Támogasd a diákújságírást megosztással vagy feliratkozással!