Kohán Mátyás: Nem kívülálló elemzők, potenciális áldozatok vagyunk

2022.02.28

A Mandiner külpolitikai újságírójával elemezzük az orosz-ukrán háború mögött húzódó érdekeket, szándékokat. 

Egy hete senki sem hitte volna, hogy háború lesz szomszédunknál. Számítottál ilyen szintű eszkalálódásra?

Nem - mentségemre szóljon, hogy nálam okosabb és tapasztaltabb elemzők sem, a magyar elemzői világban Demkó Attila járt a megfejtéshez a legközelebb, aki onnantól kezdve nem zárta ki a teljeskörű támadás lehetőségét, hogy ehhez az ukrán-orosz és ukrán-belarusz határon összegyűlt a megfelelő orosz katonai képesség. Mindannyian megtanultuk egy életre, hogy a katonai logikában nem a látszólagos szándék, hanem a képesség képezi a valószínűség-számítás alapját. Michael Doran amerikai Közel-Kelet-szakértő Maráczi Tamás kollégámnak múlt hétfőn úgy nyilatkozott, Oroszország támadni fog, célpontja pedig Ogyessza városa lesz, s lecsatolja majd Ukrajnáról a Krímtől keletre és nyugatra fekvő Fekete-tengeri partvidéket. Kijev ostromára még ő sem számított.

Furcsa módon oroszul értő, tájékozódó elemzőkként sem voltunk előnyben, mert túlságosan hittünk az orosz érdek racionalitásában, egyben az újabb és újabb, meg nem valósuló amerikai riogatások nyomán egyre hitelesebbé vált számunkra a orosz sajtó narratívája, amely az amerikai sajtót nevetséges uszítók gyülekezetének beállítva, kuncogva zárta ki az orosz támadást. E két ponton a valóság a következő formában jött velünk szembe:

Egyrészt az általunk eddig ismertnél jóval erősebb az orosz politikai eliten belül a szilovikok, a kb. 2,6 millió főt foglalkoztató erőszakszervezetek politikai képviseletének befolyása. Ez a csoport, amely Oroszország nemzetbiztonságának kérdéseivel kel és fekszik, a NATO-t és Ukrajnát bármely pillanatban támadni kész fenyegetésnek látja, s egyúttal részben az importhelyettesítésben való anyagi érdekeltsége, részben pozíciója miatt egyáltalán nem törődik a lehetséges szankciókkal, az eddig sejtettnél sokkal nagyobb befolyással bír Vlagyimir Putyin döntéshozatalára. A kormányzás szakpolitikai részét domináló, a lakosság jólétét is szem előtt tartó technokraták nemzetbiztonsági kérdésekben gyakorlatilag egyáltalán nem jutnak szóhoz. Azaz: a katonai döntések meghozatalakor Vlagyimir Putyin számára nem Oroszország, hanem a szilovikok érdekei a döntőek.

Másrészt az orosz állami irányítású média a belső koherenciát egyáltalán nem igénylő geopolitikai fegyvernek bizonyult. Miután hónapokig a legmesszebbmenőkig cáfolta azt, hogy Oroszország támadni készülne, február 18-tól kezdve módszeresen gyártotta le az ürügyet Ukrajna lerohanására - részben valós események felnagyításával (Ukrajna valóban igencsak tisztességtelen kisebbségpolitikáját népirtássá duzzasztotta), részben teljes mértékben hamis casus bellik fabrikálásával (emlékezetes az a történet, hogy öt ukrán katona állítólag orosz területre lépett a Rosztovi területen - erre a bizonyíték egy olyan katona fejkamera-felvétele volt, aki a felvétel földrajzi címkéi szerint az oroszok ellenőrizte szeparatista területekről indult, illetve egy égő BTR-70M katonai csapatszállító képe, amilyet az ukrán hadsereg nem üzemeltet.) Emellett súrlódásmentesen állt át háborús üzemmódba úgy, hogy a korábban megszállás/lerohanás (napagyenyie, vtorzsenyie) szavakat egyszer sem írta le, következetesen "katonai műveletről" cikkezik.

Ingoványos időket élünk - óráról órára változik az ukrán-orosz háborús konfliktus helyzete. Külpolitikai újságíróként hogyan tudod értékelni az ukrán és az orosz álláspontot, törekvést?

Indokolatlan hurráoptimista hangulatot látok Ukrajnában - miután Kijev és Harkiv e pillanatban még az ukránoké, és egyelőre a Fekete-tenger partján fekvő stratégiai kikötőváros, Mariupol is ukrán kézen van, sokan Ukrajnában és Nyugaton is úgy gondolják, hogy az orosz hadsereget képes az ukrán hadsereg megállítani. 

Ez minden katonai szakértői vélemény szerint illúzió: Oroszország még jelentős, be nem vetett katonai tartalékokkal rendelkezik, nem használta ki teljes mértékben légifölényét, és egyelőre kerülni látszik az ádáz, jelentős civil vérontással és katonai emberveszteséggel fenyegető városi harcokat. 

Annak ellenére, hogy Oroszország feltehetőleg alulbecsülte az ukránok honvédelemre való hajlandóságát, technikai fölényének köszönhetően képes lesz a vártnál erősebb ellenálláson is felülkerekedni. Ukrajna csak és kizárólag a háború elnyújtásában bízhat, Oroszország politikai és anyagi kifárasztásában, de ez csak ukránok ezreinek élete árán lehetséges. A nyugati katonai támogatás egészen addig, amíg ki nem épül belőle egy utánpótlási útvonalakkal bíró, fenntartható rendszer, gyakorlatilag nem oszt és nem szoroz. Azt pedig - pláne Ukrajna nyugati részén - még nem érzik az emberek, milyen az, amikor az ellátási lánc teljesen összeomlik, és napokig éheznek, szomjaznak közművek és internet nélkül. Ennek hatása lehet a harci motivációra. Oroszország kifelé rendíthetetlennek, sértetlennek mutatja magát - a lakosságot leszámítva, akinek véleménye ez ügyben láthatóan nem számít, ez minden bizonnyal igaz is.

Hogyan érdemes nekünk, magyaroknak a konfliktushoz viszonyulnunk?

Négy jelentős magyar érdek forog kockán a háború miatt: hazánk biztonsága, a kárpátaljai magyarok élete, gázellátásunk és Paks II. Elemi érdekünk ezért, hogy utolsó kettőt Magyarországot képviselő szereplők véletlenül se ejtsék ki háborús kontextusban a szájukon, sem kommunikációs, sem politikai szinten ne hozzák a háborúval összefüggésbe, ne kérdőjelezzék meg. Minden szikra robbanáshoz vezethet, nem véletlen, hogy érdemi energetikai szankciókról jelenleg csak a kis túlzással kőolaj-reexportból élő Belarusszal szemben döntött az EU, mindenkinek az a jó, ha ez a kérdés a háború legvégéig a kitárgyalatlanság ködében marad. A háború lezárultával egészen biztosan új világrend köszönt ránk, ezeket a kérdéseket már ezen új rend függvényében kell megtárgyalni, nem puskaropogás közben. Tevőlegesen egyetlen dolgunk van: korlátozás, megkülönböztetés, lankadás nélkül ellátni, vendégszeretetünkkel körülölelni a határainkon beözönlő menekülteket.

Ami előbbieket illeti, két szempontot kell harmonizálni: az egyik Magyarország rendíthetetlen, demokratikusan legitimált NATO-tagsága, a másik a deeszkaláció. Bármit is gondoljunk Oroszország történelmi igazságáról, a Nyugat vagy Ukrajna hibáiról, bűneiről, és az akár jogos orosz igényekről a biztonsági garanciák iránt, a most folyó vérontás közvetlen felelőse Oroszország. Nincs olyan diplomáciai ballépés, udvariatlanság, jogsértés, amely egy civil emberek életét követelő, jólétét és jövőjét tönkretevő háborút legitimálna - nem beszélve a sokszor kiröhögött, de mégiscsak a világ rendjét szabályozó nemzetközi jogról. Ennek következtében az orosz agresszió elítélése elkerülhetetlen.

A NATO és Oroszország közötti verbális eszkalációba ugyanakkor nem szabad beszállnunk, ruszofób, igazságtalan, egyoldalú megjegyzéseket nem tehetünk, és minden megnyilvánulásunknak a feszültség oldását, a deeszkalációt kell szolgálnia. Nem tartozunk a velünk barátságtalan Ukrajnának ruszofóbiával, fegyverekkel vagy katonáink vérével, de most az orosz agresszor cselekedeteit sem legitimálhatjuk. Magyarország dolga a háború végéig az, hogy kimaradjon abból. Igazságot keresni ráérünk akkor, ha már biztonságban vagyunk. 

Nem kívülálló elemzők, netán világbírók vagyunk, hanem potenciális áldozatok! Ennek megfelelően kell nyilatkoznunk.

Mi lehet a felek motivációja?

Oroszország motivációiról semmit nem árul el a Putyin elnök által csütörtök reggel bejelentett "demilitarizáció és nácimentesítés", ez utóbbi ugyanis bármire ráhúzható. Az orosz kommunikáció tehát teljesen intranszparens, szándékaira vonatkozólag csak forgatókönyveket gyárthatunk. Az Ukrainszkaja Pravda meg nem erősített információi szerint Putyin elnök ma délután telefonon közölte Emmanuel Macron francia elnökkel a béke árát: a Krím feletti orosz fennhatóság elismerése, a "demilitarizáció és nácimentesítés" feladatának megoldása, Ukrajna semlegessége. A legoptimistább forgatókönyv tehát az, hogy Oroszország a Krímet, Zelenszkij elnök leváltását, és egy oroszbarát kormány alatt működő, semleges Ukrajnát szeretne. A legpesszimistább forgatókönyv Ukrajna felosztása, melynek keretében a keleti rész vagy Oroszország által kitartott bábállamot alkot, vagy csatlakozik is Oroszországhoz.

Ukrajna megfogalmaz ugyan hangzatos célokat, például az oroszok kivonulását a Krímről és Kelet-Ukrajnából, de katonai mozgásából egyértelmű, hogy csak és kizárólag a túlélésre játszik, az Oroszország által ellenőrzött területekre alig koncentrált katonai erőt.


Az elmúlt napokban számos hírről derült ki: nem igaz, téves vagy egészen egyszerűen pontatlan. Hogyan érdemes a háborúról tájékozódni, vannak támpontjaink?

Alapszabály, hogy háborús időben a hadviselő felek sajtója nem a tájékoztatást szolgálja, hanem katonai célokat. Nem szabad tehát elhinnünk az orosz propagandát arról, hogy Ukrajna nem létezik, tömegével adják meg magukat az ukrán erők, vagy Ukrajna miatt hiúsultak meg a béketárgyalások. Nem szabad viszont hinnünk az ukrán propaganda hőseposzainak sem - a híres Kígyó-szigeti jelenethez hasonló mozzanatok, az ellenőrizhetetlen orosz katonai veszteségek sorolgatása, nemlétező nemzetközi sikerek (EU-tagság, a Dardanellák törökök általi lezárása) hajtogatása kizárólag az ukrán hadsereg és lakosság harci motivációjának fenntartását szolgálja. Ha valamikor is érdemes volt orosz vagy ukrán sajtót fogyasztani, az az idő nem most van.

A naprakészség mellett három fontos tudáskomponens szükséges most ahhoz, hogy reálisan értékeljük a helyzetet: nyelvismeret, helyismeret, katonai tudás. Olyan szakértők nyilatkozatait kövessük, akik e háromból legalább kettővel rendelkeznek. Figyelemre érdemesek például Bendarzsevszkij Anton, Demkó Attila, Jójárt Krisztián vagy Rácz András hosszabb elemzései, megszólalásai, amelyekből naponta több is van. Inkább aggregált, kontextusba helyezett, összefűzött, elemzett tartalmakat fogyasszunk tőlük naponta egyszer-kétszer-háromszor, mint a folyamatosan pörgő, bizonytalan valóságtartalmú aktualitásokat. A Mandinernél kollégáim percről percre tudósítása is ezt az elvet követi. Aki a régió nyelveit beszéli, jelentős mennyiségű szódával fogyasszon Ukrainszkaja Pravdát és orosz állami médiumokat (RT, Tassz, Szputnyik), és hasonlítsa össze őket az orosz ellenzéki médiumokkal (Nasztojascseje vremja, Meduza). Semelyiket ne fogyassza önállóan!

Hogy látod, a tízmilló futball- és járványszakértő országa össze tud fogni a kárpátaljaiakért és a menekültekért?

Erre a kérdésre az élet már megadta a választ. Pillanatokon belül több százezres tömeggé szerveződtek a segítségnyújtó, szolidáris, áldozatkész magyarok, özönlik a segítség pénz, élelmiszer, logisztika formájában az ostrom alatt álló határátkelőkre. Az, hogy az ellenzék vezetői ebből a szolidaritásból kimaradnak, és helyette őrültségeket beszélnek a kárpátaljai magyarok politikai elköteleződéséről, őket minősíti, nem a kormánypárti és ellenzéki oldalon is segítőkész, jószívű polgárokat tömörítő, fantasztikus magyar nemzetet.

Mire számítasz, hogyan folytatódhat az eseménylánc? Véget érhet a háború a közeljövőben vagy fogunk még beszélgetni a harcokról?

Óvatosan merek ebben a kérdésben jósolni, de szerintem rövid távon azon múlik a béke, hogy az ukrán vezetés - és az őket szóban nagyon, tettekben kevésbé támogató Nyugat - a tárgyalások során képes lesz-e szembenézni nyolc éve kimondatlan, kényelmetlen realitásokkal. 

A minimum az, hogy Ukrajna feladja a Krímet és a NATO-csatlakozáshoz fűződő illuzórikus vágyait. Ennél olcsóbban nem tudják megúszni ezt a háborút, ha a tárgyalások során erre sem hajlandók, további jelentős területi veszteségekkel, hosszú, totális, emberéletet nem kímélő háborúval és összességében rosszabb végkifejlettel számolhatnak. 

Ukrajna számára egy olyan háborúban, amelyhez közvetetten egy irreális nyugati orientációs törekvés vezetett, nincs nyugati közeledést hozó győzelem, csak olcsóbb vagy drágább béke. A Kreml megenyhülésére ebben a kérdésben a szilovikok uralma mellett semmilyen nyugati szankció hatására nem lehet számítani, ők úgy érzik, a falig hátráltak, sarokba szorultak, készek a történelmi igazságérzetük oltárán lakosságuk jólétét és minden nemzetközi kapcsolatukat feláldozni. Az egyetlen kiút, ha Ukrajna szembenéz a valósággal. Hogy ezt most teszi-e meg, amikor még viszonylag olcsón lehetséges, vagy jóval drágább áron akkor, amikor egy elkeseredett, mindenre elszánt Oroszország már Kína segítségét megvásárolva rombolja porig, arra nincs jóslatom. 

EZEKET IS AJÁNLJUK!

Tetszett? Támogasd a diákújságírást megosztással vagy feliratkozással!