Kettős interjúban beszélgetünk a 2022 nyarán lezajlott római kerékpáros zarándoklatról.

2022 nyarán a váci Piarista Gimnázium kis csapata elindult Rómába. Nem csak egy megerőltető túra, hanem komoly lelki út volt. Ezúttal Farkas Hajna (12. b) és Kerényi Csenge (12. b) szemüvegén keresztül tekinthetünk bele ebbe a tagadhatatlanul nagy kihívásba, melynek célja Róma volt.

Kedves Lányok! Milyen érzésekkel, elvárásokkal indultatok el Róma felé?

Kerényi Csenge: Nem volt sok időm izgulni, mert cserkésztábor után 2 nappal már indultunk is. Egyetlen egy elvárásom volt magam felé, hogy mivel zarándoklatra indultam, keressem a Jóistent.

Farkas Hajna: Az indulás napján, szombaton nem voltam túlzottan lelkes, pénteken értem hazaegy kéthetes cserkésztáborból és úgy éreztem, hogy ennyi kiszakadás már bőven elég volt, szívesen visszatérnék az én kis világomba, a családomhoz, a feladataimhoz, hobbijaimhoz. De amikor már együtt volt a csapat, szép lassan sikerült belerázódni a helyzetbe.

Kicsit nehéz visszagondolni arra, hogy miket vártam, milyennek képzeltem az utat, de az biztos, hogy azt gondoltam, hogy majd a biciklin ülve elmélkedek, imádkozom és majd az úton levésben megélem ennek az egésznek a zarándoklat mivoltát. Ez egyáltalán nem így lett, de volt más lehetőség erre is. :)

Miben találtátok meg a nyugalmat, hogy teljesíteni fogjátok majd a kitűzött feladatot?

KCs: Én is olyan vagyok, mint talán sokan mások, hogy megnyugtat az a tudat, ha valaki már előttem teljesített valamit. Valahol a római zarándoklathoz is így álltam hozzá először. Fontosnak tartom kiemelni, hogy számomra ez nem egy túra, hanem egy zarándoklat volt. Így én a Jóistennek ajánlottam a három hetet, azt hiszem számomra ez jelentette a legtöbb nyugalmat.

FH: Csapatban tekerni sokkal könnyebb, mint egyedül, a többiek nagyon jó húzóerő voltak.

A biciklitúra zarándoklat is volt egyben. Hol találtátok meg Istent a túrán?

KCs: Számomra ez csak zarándoklat volt, így lényegében mindenhol rátaláltam a Jóisten ajándékaira. A társakban, nehézségekben, a segítséget nyújtó emberekben, a természetben.

FH: Amikor bementünk egy-egy templomba, ott volt idő elcsendesedni, főleg, ha nem volt tele turistákkal. Igyekeztem ilyenkor zarándokként jelen lenni, nem fotóztam, legtöbbször csak leültem egy padba, a szentélyhez közel és csendben voltam.

Melyek voltak a kritikus pontok a biciklitúra során? Mi segített ki benneteket ezekből a kilátástalan helyzetekből?

KCs: A kritikus pont nekem leginkább Róma volt. Két hét csupa barátságos ember között, sziesztázások a természetben, segítségkérés a helyiektől. Ezek után "szabadultunk" be Rómába, ami nekem valamiért az elveszettséget jelentette. Rengeteg ember, semmi kommunikáció az olaszokkal, nagyvárosi nyüzsgés.

FH: A reggeli ébredés nem mondanám, hogy túl gördülékenyen ment, illetve csapatként együttműködni úgy, hogy mindenki fáradt... okozott némi kihívást.

Mindhárman cserkészkedtek, így már tapasztaltátok és szeretetitek is a természetközeliséget. Mégis, hogyan éreztétek magatokat lányként egy ilyen "nomád" túrán?

KCs: Talán a cserkészet miatt, talán a természetem miatt, de mindig is közel állt hozzám a természettel való együttélés. A cserkészet olyan szempontból nomádabb, hogy ott a civilizációval egyáltalán nem érintkezünk. A zarándoklat során végig kapcsolatban voltunk a helyi emberekkel, ami miatt nekem ez nem jelentett nomádságot. Azt hiszem, nekem nem ez a része jelentette a komfortzónából való kilépést.

FH: Szeretek szabad ég alatt aludni, arra kelni, hogy süt a nap, erre egy nap kivételével mindig volt lehetőségünk. Volt, hogy egy patakban fürödtünk, volt, hogy kulacsból, szóval változatos volt.

A Konstans "Út Rómába" című kisfilmjében sokan kiemelték a Róma-tábla megérintésének, elérésének katartikus pillanatát. Ti hogy éreztétek magatokat abban a pillanatban?

KCs: Érdekes pillanat volt. Olyan kicsi a tábla, hogy a nagy forgalmú úton, a szalagkorlát mögött szinte alig veszi észre az ember. Azt tudom, hogy nekem nem ez jelentette a csúcspontot, de jó volt együtt örülni a többiekkel, az egyszer biztos. Azt hiszem, nekem nem ez a része, sokkal inkább a személyiségem nehezebb pontjaival való megküzdés jelentette a komfortzónából való kilépést.

FH: Én nem igazán tudtam megérteni, hogy egy táblának miért örülnek ennyire a többiek, de az örömujjongásuk átragadt rám is, jó hangulat alakult ki. 

Talán azért nem volt számomra annyira fontos, mert nem akartam ezt az utat egy nagy teljesítménynek megélni, valahogy nekem ez nem fér össze azzal, hogy zarándoklat.

Mindannyian értetek és beszéltek olaszul gimnáziumi tanulmányaitok nyomán. Milyen volt így megélni Rómát? Használtátok a nyelvtudásotokat?

KCs: Az út során, a kisebb-nagyobb településeken azt hiszem nagyon jól jött az a minimális tudásunk is, amink volt. Jó élmény volt, hogy némi mutogatással vegyítve mindig tudtunk egy-két igen fontos szót váltani a helyiekkel. Rómában már nem volt szükség a nyelvre, ez számomra kicsit csalódás volt, onnantól nekem személytelenebbé vált a zarándoklat.

FH: A túra legjobb élményeit kaptuk a nyelvtudásunk által, az olaszok nagyon nyitottak és kedvesek voltak. Például amikor egy idős néni háza előtt találtunk egy csapot, miközben ittunk, kiabálva kijött, először azt hittük el akar minket kergetni, de aztán kiderült, hogy a házban lévő csapvizet akarta felajánlani, mert az hidegebb. Ezzel az önzetlen segítőkészséggel nem egyszer találkoztunk a zarándoklat során.

Az "Út Rómába" kisfilmből az is kiderül, hogy még misén is részt vettetek Rómában. Milyen volt átélni egy olasz misét? Milyen Róma? Merre jártatok, mit néztetek meg?

KCs: Már Róma előtt is voltunk olasz miséken, az egyik éneküket máig is szoktam hallgatni, nagyon megfogott a dallama. Róma, ahogyan már említettem, nekem hatalmas, nehéz volt ennyi mindent befogadni egyszerre. 

Azt hiszem bejártuk az összes látványosságot, ami viszont engem igazán megérintett, az a Szent lépcső.

FH: Ha jól emlékszem négyszer vettünk részt olasz misén, és az egyik a Vatikánban volt. Viszont a másik hármat sokkal mélyebben tudtam megélni, Cesenatico-ba például a város védőszentjének az ünnepén értünk oda, este volt egy gyönyörű szabadtéri mise körmenettel. Olyan sokan voltak, hogy nem tudtunk leülni, de Roberto, egy helyi matek tanár hozott nekünk egy padot, szóval elképesztő figyelmesek voltak ott az emberek.

Róma egészen más volt, mint az addigi falvak, kisvárosok, de a fővárosnak is megvolt a maga varázsa. Nagyon sok templomot megnéztünk, voltunk az ottani piaristáknál, a katakombákban, intenzív városnézős napjaink voltak.

Kérlek, emeljetek ki egy, a számotokra értékes pillanatot a túrából!

KCs: Tényleg megnéztünk minden látványosságot, ami szinte befogadhatatlan, legalábbis számomra. Az egyik ilyen látványosságban, mégpedig a Colosseumban Hajnával úgy döntöttünk, hogy mi most nem járjuk körbe a helyet. Leültünk egy lépcsőre és azt hiszem, legjobb másfél óránkat töltöttük ott el együtt, egy igazán mély beszélgetéssel.

FH: Különleges élmény volt Emivel és Csengével felmenni a Szent lépcsőn, ami 28 fokból áll és térdelve lehet csak "megmászni".

Milyen volt megérkezni haza?

KCs: Jó érzés volt a hazaérkezés. A római lét nekem sokszor fárasztóbb volt, mint maga a zarándoklat. Ott már éreztem, hogy lassacskán jó lesz hazaindulni és emlékeimben tovább éltetni a zarándoklatot.

FH: A túra alatt volt a születésnapom, úgyhogy finom ebéddel és tortával vártak, ennél nem is lehetett volna jobb.

Most, visszatekintve mit éreztek? Elmennétek újból?

KCs: Úgy érzem, számomra éppen ettől volt ekkora élmény, hogy egyszer tudtam megélni. Nem érzek hiányt magamban, amit be kéne pótolnom egy következő alkalommal.

FH: Volt lehetőség fejlődni ez alatt a három hét alatt, és sok élménnyel gazdagodtam mind jó, mind rossz értelemben. Szerintem abszolút megérte elmenni, nem csinálnám másképp, így utólag visszagondolva.

Kiemelt kép: Adobe Spark

#interjú #UniKornis

EZEKET IS AJÁNLJUK!