Joe Biden az USA megválasztott elnöke

2020.12.15

Az elektori kollégium ma tartotta a választást, ami a papírforma szerint alakult.

Az AP amerikai hírügynökség összesítése szerint Joe Bidenre helyi idő szerint hétfő délutánig 302, Donald Trump hivatalban lévő elnökre pedig 232 elektor adta le voksát. Az elnökké választáshoz 270 elektori szavazat szükséges. Joe Biden Kalifornia állam 55 elektorának a szavazatával lépte át a küszöböt. A CNN emlékeztet arra is, hogy bár a távozó Donald Trump több billegő szövetségi államban eljárást indított a szavazatok újraszámlálásáért, illetve több millió voks érvénytelenítéséért, az összes ilyen állam - Nevada, Georgia, Pennsylvania, Arizona, Michigan, illetve Wisconsin - elektora Joe Bidenre szavazott. 

Az elnök 

Joe Biden 78 éves, Barack Obama adminisztrációja alatt már betöltötte az alelnöki pozíciót. A demokrata párt színében indult jelölt alelnöke Kamala Harris lesz. Az új adminisztráció januárban érkezik meg a Fehér Házba, addig továbbra is Donald Trump látja el az elnökség feladatköreit, hogy ne lépjen fel "interregnum". A baloldal jelöltje az egészségügyi rendszer megreformálásával és a migrációs politika enyhítésével tervezi indítani elnökségét. 

"Az Elnök embere" - Kamala Harris alelnök  Fotó: Bangkok Post
"Az Elnök embere" - Kamala Harris alelnök Fotó: Bangkok Post

Több jelentős média is arról számolt be ugyanakkor, hogy egy másfél éve beiktatott elnöki rendelet értelmében minden választást követően az elnök 45 nappal a választások után minden információt kézhez kap, hogy az esetleges választási csalások szálai felgöngyölíthetővé váljanak. Ha ez valóban igaz, akkor Trump elnöknek valóban egy hetet kell még várnia a nemzetbiztonsági információk megéérkezéséig (ezeket az NSA és az FBI tisztségviselői fogják jelenteni). Eközben a republikánus párt képviselete továbbra is a bíróságokon próbálkozik a perkeresetek benyújtásával, legutóbb Texas és további 17 tagállam nyújtott be keresetet nyilvánvaló választási csalásra hivatkozva több másik állam ellen is, a bíróságok eddig azonban minden keresetet elutasítottak, így azok nem is kerülhetnek a legfelsőbb bíróság elé. 

A hangulat hasonlóan a 2016-os választásokhoz is, egyre feszültebb, Texasban képviselői indítványként vitatják meg az USA-ból való kilépés lehetőségét, amelyet népszavazással kívánnának meglépni. Hasonló 2016-ban Kaliforniában is történt. Az USA társadalma a polgárháború óta nem volt ilyen megosztott, így bárki is lesz az elnök, jelentős demonstrációk várhatóak. 

Annyi bizonyos, hogy az elektori kollégium megválasztotta Joe Bident, aki szinte biztosan megkezdheti elnökségét. 

Forrás: Index.hu, CNN, twitter

EZEKET IS AJÁNLJUK!

A világ érdekes. Kövesd a Konstans oldalát a Facebookon is!

Közzétette: Konstans – 2021. szeptember 1., szerda

Tetszett? Támogasd a diákújságírást megosztással vagy feliratkozással!