Pünkösdi lazítások: ezek a szabályok változhatnak 5 millió beoltott után 

2021.05.20

Pünkösdvasárnapkor jöhetnek az újabb nyitási lépések, ha elérjük az ötmilliós határt. Ezek lehetnek az enyhítések. 

Magyarországon már 4 millió 829 ezer 595 fő kapta meg legalább az első oltását, azaz belátható időn belül elérhetjük az ország 50%-os vakcinázottságát. A kancelláriaminiszter csütörtöki tájékoztatója alapján úgy tűnik, a határkő elérése még a héten megtörténhet, várhatóan már holnap bejelenti a miniszterelnök a lazításokat Facebook-oldalán. 

A kormányszóvivő múlt heti szabályismertetése révén már tudhatunk pár konkrétumot: 

lehetőség nyílik a táborok megszervezésére, lehet temetést, illetve lakodalmat is tartani,

 immáron szabályozások nélkül. Május 25-től pedig lebonyolíthatók lesznek a ballagási ünnepségek is, ezt pár napja hirdette ki a családügyi miniszter a Facebook-oldalán. 

Hétfőtől pedig a kórházakban részlegesen feloldásra kerül a látogatási tilalom is, ezt a csütörtöki Operatív törzsi tájékoztatón jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos. 

A kormányzati tájékoztató oldal adatai szerint egyébként 780 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 800 368 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 51 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 380 főre emelkedett.

 A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 655 959 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 115 029 főre csökkent. 1836 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 212-en vannak lélegeztetőgépen. A regisztráltak száma meghaladja az 5,1 millió főt és 87%-uk már túl van az oltáson. Magyarország továbbra is a második az uniós oltási ranglistán. 

A magyar lakosság 49,4%-a már megkapta az oltást szemben az uniós 32,6%-os átlaggal. Az online időpontfoglalóban a Sinopharm mellett - a készlet erejéig - Pfizer, Szputnyik és AstraZeneca oltások foglalhatóak. Már nem kell SMS értesítésre várni a Pfizer foglalásához sem. A háziorvosok Sinopharm, Janssen és Moderna vakcinákkal oltanak.

EZEKET IS AJÁNLJUK!

A világ érdekes. Kövesd a Konstans oldalát a Facebookon is!

Közzétette: Konstans – 2021. szeptember 1., szerda

Tetszett? Támogasd a diákújságírást megosztással vagy feliratkozással!