Recesszió - Három lecke a válságról Kohán Mátyással - 2. rész: inflációs cunami

2022.10.17

Folytatjuk a kibontakozó gazdasági világválságot feltáró, elemző sorozatunkat, az első részhez hasonlóan most is Kohán Mátyással, a Mandiner külpolitikai újságírójával beszélgetünk.

Az első részben az infláció kialakulásánál hagytuk abba. A kérdés az, hogy mit tehet ezzel szemben az állam - valamit csak tehet. Megteszi?

Hogy mit lehet ez ellen tenni? Ez a kérdés egyszerre vet fel kormányzati és jegybanki feladatokat. A kormány tud tárgyalni az oroszokkal a gázárról, tud valamennyi nyomást gyakorolni az Európai Unióban az energiaárakat megdobó szankciós gazdasági háború befejezése érdekében, tudja itthon korlátozni a gáz- és áramfogyasztást és elősegíteni az orosz energiakitettség csökkentését, ahogy egyébként tíz éve teszi, hogy a fundamentális tényezőkön segítsen. Emellett tudja vasszigorral tartani a költségvetést, és tud a létező legnagyobb kompromisszumkészséggel hozzáállni az európai uniós megállapodáshoz. Ennél többet nem tud tenni, mert a dollárra vagy az EKB kamatpolitikájára semmi ráhatása nincs.

A jegybank szerepe érdekes kérdés, mert a többi közép-európai ország, amely Magyarországhoz hasonló helyzetben van - Csehország, Románia, Bulgária, kisebbrészt Lengyelország - leginkább jegybanki eszközökkel oldja meg a miénkhez hasonló problémáit: régóta következetesen védik valutájuk árfolyamát egy adott szinten az euróhoz képest (a dollárral kevésbé foglalkoznak, hiszen az számukra - ahogy számunkra is - legfeljebb az üzemanyagárakra van hatással), ha kell, euróvásárlással gyengítik, ha kell, euróeladással erősítik a koronát, lejt, levát, zlotyt. A jelenlegi helyzetből is gyakorlatilag kivásárolják magukat: a piac, a befektetők pontosan tudják, hogy nem érdemes kikezdeni velük, mert világos árfolyamcéljuk van, ha pedig valaki mégiscsak elkezd mindenféle spekulációs manőverekkel játszadozni devizájuk árfolyamával, akkor "kiverik a shortosokat", azaz izzítják tekintélyes devizatartalékukat, és addig adnak el eurót s vásárolnak saját devizájukból, amíg helyre nem áll az általuk kívánatosnak tartott árfolyam. A háború kezdetekor a közép-európai jegybankok elnökei ezt a stratégiát nyilvánosan, nemzetközi sajtótájékoztatón meg is erősítették, hogy lehetőleg senkinek ne szottyanjon kedve szórakozni a zlotyval vagy a koronával.

A magyar jegybank a régióban egyedülálló módon egészen más stratégiát követett az elmúlt tíz évben: nem árfolyamcélja volt, hanem inflációs célja, ezért hagyta a forintot lassan, évi 1-2 százalékkal leértékelődni, épp csak annyira, hogy ez az inflációt még ne dobja meg, de évről évre egy kicsit versenyképesebbé tegye a magyar exporttermékeket a nemzetközi piacon, illetve euróban számolva olcsóbbá tegye a magyar munkaerő forintban kifizetett bérének jelentős emeléseit.

Ez azonban azt is jelentette, hogy a piac hozzászokhatott ahhoz, hogy a jegybank nem védi meg a forintot, a jegybank pedig nem épített fel devizatartalékot, mert nem látta szükségesnek, hiszen nem menedzselte az árfolyamot.

A 2020 előtti pozitív világgazdasági környezetben ez egy teljesen védhető stratégia volt, most azonban, amikor körülöttünk a feje tetejére állt a világ, nyilvánvalóan változtatni kell rajta, hiszen egy 10-20 százalékos hirtelen forintleértékelődés már semmiféle versenyelőnyt nem jelent senkinek, cserébe kiszámíthatatlanná teszi a gazdaságot, növeli az inflációt és értéktelenné teszi a magyarok pénzét. Csakhogy ezt a 180 fokos jegybanki fordulatot nagyon nehéz levezényelni. 

A piac csak akkor hiszi el, hogy a jegybank valóban meg fog védeni egy bizonyos forintárfolyamot, ha a jegybank ezt nem csak mondja, hanem valóban mögé is tesz egy jelentős devizatartalékot, és ha valaki szórakozni kezd a forinttal, azt eurótartalékát nem kímélve visszaveri.

A jegybank devizatartaléka azonban ehhez ma messze nem elegendő, és nem is tud nagyobbat felépíteni, mert épp mindkét nagy devizaforrása kiesett: az exportból nem tud eltenni magának devizát, mert az innen szerzett eurókat és dollárokat egytől egyig elviszi az energiaimport; az Európai Unió pedig, amely euróban fizeti a támogatásokat Magyarországnak, amelyeket a kormány aztán a jegybanknak ad és forintban kéri az ellenértéküket, épp nem fizet. Mindeközben ugyanakkor a devizatartalékból kell fizetni Magyarország devizaadósságának törlesztőrészleteit (öröm az ürömben, hogy az Orbán-kormány a devizaadósságot jelentős részben lecsökkentette), és ezt apasztja az is, hogy ma sokkal több devizát igényel az energiaimport, mint amennyit az export termel. Nem csoda, hogy így alig marad deviza a forint védelmére, a jegybanknak pedig nem is nagyon hiszi el a piac, hogy megvédi a forintot, hiszen látja, hogy kedvére játszadozhat vele.

Mindez a forint szempontjából lehetetlen helyzet, amelyből igazán csak egyfelé van kiút: meg kell állapodni minél előbb az Európai Bizottsággal Magyarország uniós pénzeiről (ezt a kormány szerencsére egyáltalán nem hátráltatja), e pénzeket felhasználva fel kell építeni a devizatartalékot, abból pedig a jelenleginél jóval kedvezőbb árfolyamon meg kell védeni a forintot egészen addig, amíg a piac el nem hiszi, hogy a jegybank ezen árfolyam mellett tényleg sziklaszilárdan kitart, és abba nem hagyja a spekulációt.

Addig sajnos szenved a forint tovább - az EKB-nak, Vlagyimir Putyinnak, a szankcióknak, az Egyesült Államoknak, valamint a jegybanknak köszönhetően.

Ennyire nem lenne mozgástere az államnak az infláció elleni harcban? Rendkívüli jogkörök, erős felhatalmazás, mi kéne még?

Sok mindennel vádolható a magyar kormány, de azzal, hogy az inflációt ne kezelné, egyáltalán nem. A kormány két fő csapásirányban küzd az infláció ellen. Egyrészt igyekszik közvetlenül visszafogni az áremelkedést azon termékek körében, amelyekre ráhatása van. 

Stip, stop 

Az üzemanyagárstop, amelynek köszönhetően tavaly november óta a forintárfolyamtól és a világpiaci áraktól függetlenül 480 forintért tankolhat a lakosság dízelt és benzint egyaránt, egyenesen zseniális intézkedés, mert a költségvetésnek gyakorlatilag semmibe (!) nem kerül, érdemi üzemanyaghiányt a legkritikusabb pillanatokban sem okozott, mégis rengeteg pénzt spórol meg a családoknak. Ezt úgy sikerült elérni, hogy a kormány tizenegy évvel ezelőtt rendkívül előrelátó módon visszavette az ország szinte teljes üzemanyagellátását megoldani képes Mol többségi tulajdonrészét az oroszoktól, és tulajdonosi hatalmánál fogva rábírta arra, hogy amíg az energiaválság tart, ne versenyalapon árazza az üzemanyagot Magyarországon, hanem költségalapon. 

A 480 forint pedig költségalapon a Mol számára egy nyereséges ár. Így viszont a magyarországi üzemanyagárakban egyrészt érvényesül az, hogy a hozzánk érkező orosz Urals olaj olcsóbb az amerikai Brent vagy WTI sztenderd szerinti olajnál. Másrészt nem kell kifizetnünk a megemelkedett finomítói árrést sem, ami a világ többi pontján azért épült be az üzemanyagárakba, mert a koronavírus-járvány idejére leállt finomítók egy része nem indult újra, így a világon hiány van finomítói kapacitásból, ezért a finomítás ára is felment - a Mol számára, amely saját finomítóiban épp ugyanannyiért termel üzemanyagot, mint korábban, ez gyakorlatilag ingyenpénz lenne, amit így nem szedhet be a magyar lakosságtól.

Ez az inflációt önmagában jelentősen visszaveti, és havonta tízezreket hagy az autóval rendelkező családoknál.

Emellett az orbitális piaci gáz- és áramárakat az átlagfogyasztásig kifizeti a kormány a lakosság helyett, ami önmagában havi 150-200 ezer forintos (!) támogatás minden egyes háztartásnak (s egyébként az átlagfogyasztás felett fizetendő lakossági piaci ár is jóval barátibb, mint a világpiaci). Ott van még az élelmiszerárstop is, amely ugyan az élelmiszerinflációt összességében nem tudja megállítani, de azt lehetővé teszi, hogy azok, akik nem tudják az élelmiszerárak emelkedését kigazdálkodni, a legalapvetőbb élelmiszerekhez kiszámíthatóan olcsón hozzájuthassanak. Méltatlanul alulbecsült intézkedés emellett a kamatstop is, ami az infláció elleni védekezés során felemelt kamatoktól védi meg a hitelt törlesztőket, és az érintett családoknál szintén több tízezres tétel.

Másrészt a kormány több ezer milliárd forintos értékben halasztott el beruházásokat, hogy segítsen visszafogni az inflációt az építőiparban, ahol az elmúlt években jelentősen megnövekedett kereslete óriási áremelkedést hozott.

Harmadrészt nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az állam azoknak is kínál megoldást, akik aggódnak a pénzük elértéktelenedése miatt: kitűnő inflációkövető állampapírokat kínál a Magyar Államkincstár, melyekre minden évben az előző évi inflációt 1,5, illetve 0,75 százalékkal meghaladó kamatot fizet. Nem szabad elfelejteni, hogy az inflációban a forint gyengülése is leképeződik, így ezek a papírok részben a forintgyengülés ellen is védelmet nyújtanak.

Ennél több mozgástér az infláció mérséklésére egészen egyszerűen nincsen, mert az infláció oka - a forintgyengülés mellett, és annál sokkal nagyobb mértékben - az energiaárak emelkedése, ha pedig a kormány egyszerűen mindenki energiaszámláját kifizetné, mindenkit minden energiaár-emelkedéstől megvédene, összeomlana a költségvetés.

Erre egyszerűen nincs pénze az országnak. Az infláció akkor fog tudni csökkenni, ha normalizálódnak az energiaárak, és ezektől nem függetlenül sikerül stabilizálni a forintot is.

Egyedi eset a magyar inflációs helyzet? Külpolitikai újságíróként hogy látod akár a környező országokat, akár az EU egészét inflációs tekintetben?

A rekordmagas energiaalapú infláció egyáltalán nem egyedi magyar jelenség, egész Európa ugyanattól szenved - a tőzsdei áram- és gázáremelkedések miatt még az olyan országok is, mint Hollandia, Svédország, Franciaország, Spanyolország vagy Lengyelország, amelyek önellátóak energiából, vagy nálunk jóval kevésbé függenek az orosz gáztól. Mivel a búza vagy az étolaj világpiaci árral bíró termékek, amelyek globális készlethiány esetén a világ minden pontján drágulnak, a két mezőgazdasági nagyhatalom között zajló orosz-ukrán háború következtében előállt élelmiszerinfláció Európán is túlmutató globális probléma. Az alaphelyzet tehát egész Európában ugyanaz.

A hazai inflációnak négy olyan forrása van, ami kifejezetten magyar probléma. 

  • Az első a forint durva gyengülése, amit fentebb részletesen átbeszéltünk már - ez minden importterméket automatikusan annyival drágít meg, amennyit a forint gyengült, illetve kisebb mértékben drágítja azon termékeket is, amelyek előállításához valamilyen eszközt vagy alapanyagot euróért vagy dollárért, importból kell beszerezni. 
  • A másik az aszály, ami Magyarország idei termését jelentősen megtizedelte, ezzel megdrágította például a kenyeret, a zöldségeket és gyümölcsöket. 
  • Emellett gerjesztik az inflációt a biztosítókra, bankokra, kiskereskedelmi üzletláncokra, légitársaságokra kivetett extraprofitadók is - ezeket azért érte meg mégis bevezetni, mert a belőlük származó költségvetési bevétel egy az egyben inflációcsökkentésre, azaz a lakossági rezsicsökkentés fenntartására megy, így a segítségükkel nagyobb mértékben tudja a kormány a lakosság pénztárcájára nehezedő inflációt mérsékelni, mint amennyi áremelkedést ők maguk okoznak. 
  • Utolsó különleges magyar tényezőként ott van még a minimálbér jelentős idei emelése, amelynek következtében számos magyar kisvállalkozás kényszerült a bérköltségeinek kitermelése érdekében áremelésre - de mivel itt a legszegényebbek bére növekedett, ennek az inflációs árát szerintem megéri társadalomként "lenyelnünk".

Ugyanakkor érdemes látni azt is, hogy e speciális magyar hátrányaink ellenére sem lógunk ki igazán a közép-európai inflációs átlagból, a balti államok, amelyek rendkívül éles energetikai fordulat keretében váltak le az orosz energiahordozókról, és egy az egyben ráterhelték ennek árát a lakossági és ipari fogyasztókra, annak ellenére küzdenek a magyarnál érdemben magasabb inflációval, hogy az eurózóna tagjai, így az euróval szembeni forintgyengülés inflációs hatása náluk nem is érvényesül. 

Elsősorban a forint-euró árfolyamon fog múlni, hogy az év hátralévő részében is tartjuk-e magunkat a közép-európai középmezőnyben, vagy a lista élére törünk.

A Recesszió-sorozat előző részét itt tudod elolvasni, folytatás hamarosan!

EZEKET IS AJÁNLJUK!

Tetszett? Támogasd a diákújságírást megosztással vagy feliratkozással!