Napjaink talán legvitatottabb és legtárgyaltabb témája a szomszédságban dúló háború és annak egyre erősödő gazdasági nehézségei: egész Európában, így Magyarországon is robban az infláció, a rezsiárak az egekben, a jövő pedig a homályban.

Ezekről a kérdésekről és a válságjelenségek alapjairól beszélgetünk Kohán Mátyással, a Mandiner külpolitikai újságírójával. Az interjút három részben közöljük le, a sorozat következő részei a napokban érkeznek majd.

Legutóbb a háború kirobbanása után ültünk így le, akkor sem voltak túl kedvezőek Európa és Magyarország gazdasági kilátásai, de azóta mintha megszépültek volna azok az idők... Mégis mi történik az európai gazdasággal?

Nem az idők szépültek meg, csak szépen lassan beértek azok a tendenciák, amelyek február 24-én elindultak, illetve kialakult a korábban soha nem látott mértékű Oroszország-ellenes szankciók kivetésével egy gazdasági háború a kollektív Nyugat és Oroszország között. Ennek a gazdasági háborúnak egy nyertese van, mégpedig az Egyesült Államok, amely rövid-, közép- és hosszútávon is óriásit szakít vele - és két vesztese, Oroszország, amely rövidtávon nyer egy kicsit, középtávon óriásit veszít, hosszútávon viszont kilábalhat a slamasztikából, valamint Európa, amely rövid-, közép- és hosszútávon is csak veszít vele, de még kilábalási forgatókönyvet sem látok számára a válságból.

Konkrétan a következő történt: 2021-ben a világ elkezdett kilábalni a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesésből, és hirtelen visszaállt a megszokott szintre a kereslet az energia (fosszilis energiahordozók és áram) iránt. A fosszilis energiahordozók kitermelése azonban nem tudott lépést tartani a keresletnövekedéssel, az így kialakult túlkereslet pedig a kereslet-kínálat törvényeinek megfelelően felhajtotta az árakat.

A gáz esetében Oroszország ezt a tendenciát még meg is lovagolta: bár minden európai partnere felé teljesítette szerződéseit, összességében kevesebb gázt kínált eladásra az európai gáztőzsdén, szűkítette a kínálatot, így felfelé tornászta az árakat.

Ezzel három dolgot ért el. Egyrészt teletömte a zsebét dollárral és euróval. Másrészt megakadályozta azt, hogy Európa feltöltse a gáztározóit, mert mindenki reménykedett abban, hogy az árak a fosszilis termelési kapacitás visszaállásakor csökkennek majd, és az akkor irreálisan magasnak, ma persze már álomszerűen alacsonynak tűnő 2021-es árakon inkább nem tárolt be teljesen. Harmadrészt útjára indított Európában egy energiaalapú inflációs folyamatot.

Kezdjük az alapoktól: mi az az infláció, mikor lép fel ez a jelenség?

Az inflációról azt kell tudni, hogy alapvetően akkor áll elő, amikor a piacon (ez lehet egy ország, egy kontinens piaca, vagy épp a világpiac) a vásárlóknak több pénzük van vásárolni, mint amennyi árujuk a kereskedőknek van.

Kialakul egy keresleti piac: már nem a kereskedők keresnek árujukra vevőt, hanem a vásárlók tapossák egymás sarkát árukat keresve.

A pénz értéke csökken (mert túl sok van belőle), az áruk értéke nő (mert túl kevés van belőlük), így nőnek az árak, és csökken az egységnyi pénzért megvásárolható áru mennyisége. Az infláció mérőszáma az inflációs ráta: ha az infláció húsz százalékos, akkor mindent összevetve húsz százalékkal kevesebb árut kapunk ugyanannyi pénzért. Az inflációval szembeni küzdelemre van bevett, fájdalmas, de egyszerű mód: az ország pénzét kibocsátó nemzeti bank megemeli az alapkamatot, több kamatot fizet a megtakarított pénzre, hogy jobban megérje megtakarítani, mint vásárolni. A megtakarítási számlákon pihenő pénz viszont eltűnik a piacról, azért már nem vásárol senki semmit, így a kereslet csökken, előbb-utóbb találkozik a kínálattal, és megszűnik az infláció.

Felmerül a kérdés, hogy akkor miért nem szűnik meg az infláció napjainkban?

A fenti az infláció tankönyvi esete, amit a Covid utáni gyors gazdasági újraindításnak köszönhetően átélt a teljes nyugati világ, élén a rengeteg ingyenpénzt szétosztó Amerikával - ugyanakkor Európában sajnos az inflációnak nem csak ez a fajtája pusztít. Az energiainfláció, ami 2021 nyara óta sújt minket, egy ennél sokkal veszélyesebb fenevad:

most nem a pénz túl sok a piacon, hanem az energia (áram, gáz, üzemanyag) túl kevés. Így először az energia ára megy fel, és mivel energia - eltérő mértékben - mindenhez kell, mindenki, aki energiát használ, kénytelen az áruja árába az energia drágulását beépíteni.

Először az üzemanyag ára épül be mindenbe, mert szállítani mindent kell. Utána néhány hónap késéssel beépül mindenbe az áram- és gázár emelkedése is: az áram- és gázvásárlási szerződéseket jellemzően egy-két évre kötik, mikor egy cégnek lejár a szerződése és magasabb áron tud újat kötni, ez a pluszköltség is bekerül az áraiba.

Hogy most mi milyen mértékben drágul, az attól függ, hogy az előállítási költségében mekkora arányt tesz ki az energiaköltség. Az energiaárak emelkedése az élelmiszerárakat húzza fel a leginkább, mert a mezőgazdaság és az élelmiszeripar energiaigénye óriási (gázból készül a műtrágya jó része, dízellel futnak a traktorok stb.). Ezzel szemben például a számítógépek árában sokkal nagyobb arányban van jelen a kutatás-fejlesztés vagy a marketing, mint az energia, így ezek jóval kevésbé drágulnak.

A rossz hír az, hogy az energiaalapú infláción a nemzeti bankok nem igazán tudnak segíteni: attól még, hogy a jegybank kivonja a pénzt a piacról és csökkenti a keresletet, a kereskedő nem fogja tudni olcsóbban adni az áruit, mint amennyibe az előállításuk kerül.

Európa gazdaságát most ez fojtja meg: bár az embereknek nincs ma több pénzük vásárolni, mint tegnap volt, a termékeket mégis muszáj drágábban adni az energiaárak növekedése miatt.

Ezáltal az emberek életszínvonala csökken, az energiaköltségeiket kigazdálkodni nem tudó cégek bezárnak vagy Európán kívülre, olcsóbb energiát kínáló helyekre (például az energiaexportőr Egyesült Államokba) távoznak, elbocsátják európai dolgozóikat, akiknek az emelkedő árak mellett így a fizetésük is elveszik, valamint csökken az országok adóbevétele. Ez sajnos a gazdasági válság receptje.

Ezért minősített gonoszság az, amit Oroszország tavaly nyár óta művel a gázzal, de ezért a rövidlátó ostobaság tankönyvi példája az is, hogy az Európai Unió a szankciós politikájával gazdasági háborút indított az egyik legnagyobb energiabeszállítója ellen, így maga is ráerősített az egyébként is meglévő folyamatokra, és Oroszországot is drasztikusabb ellenlépésekre sarkallta.

A kockázat óriási: a jelenlegi energiaárszint mellett Európa teljes ipara meg fog szűnni, mert mindenhol olcsóbb lesz gyártani, mint itt - ha pedig mindent máshonnan kell behoznunk, nem világos, hogy mégis miből fogunk élni.

Nem túl kedvezőek ezek a jóslatok. Van, aki jobban járhat?

Az Egyesült Államok, amely az elmúlt évtizedben egy új, de drága kitermelési technológiának köszönhetően a világ legnagyobb olajimportőréből olaj- és gázexportőrré vált, két legyet ütött egy csapásra: az orosz gáz kiszorulásával megnyerte az európai gázpiac egy jelentős részét, és a drága technológiával kitermelt, messziről ideszállított gáznak köszönhetően bebetonozhat egy magasabb energiaárszintet Európában, mint a sajátja, így ipari telephelyként versenyképesebb lesz nálunk. Oroszország az energetikai szankcióknak és saját piaci machinációinak köszönhetően irtózatosan megszedi most magát dollárral és euróval, cserébe viszont a szankciók elzárják a nyugati technológiától is, így a gazdasága évekig recesszióba süllyed, s a technológiai lemaradásból csak Kína és India hozhatják ki középtávon, ha akarják.

Nem kell ecsetelni a Forint állapotának drámaiságát sem, a nemzeti valuta az euróval és a dollárral szemben is egyre gyengül. Hogyan alakulhatott ki ilyen helyzet?

Kezdjük az alapokkal. A valutaárfolyamok alapvetően három komponensből állnak össze: egy fundamentális, egy devizapiaci és egy befektetői hangulati tényezőből. A forint brutális gyengülése annak köszönhető, hogy mindhárom tényező egyszerre mutat rá nézve negatív tendenciát.

A fundamentális tényezők a legegyszerűbbek: mennyi külföldi valutát (dollárt, eurót) termel és mennyit használ fel a magyar gazdaság a működése során? Ha többet termel, mint amennyit felhasznál, akkor a természetes gazdasági folyamatok eredményeként erősödik a forint, ha kevesebbet, akkor gyengül. A magyar gazdaság alapvetően exportból él, az elmúlt évtizedben azt szoktuk meg, hogy jelentősen több devizát szerzünk a Magyarországon előállított termékek eladásából, mint amennyit külföldi termékek importálására költünk. Az energiaárak ugyanakkor olyan eszelős mértékben ugrottak meg az elmúlt két évben, hogy ez az arány megfordult, Magyarország külkereskedelmi mérlege most már durván negatív, így ha sem a jegybank, sem a politika nem csinál semmit, hanem hagyja egyszerűen csak működni a gazdaságot, a forint akkor is állandóan gyengülne, mert folyamatosan adjuk el a forintot a devizapiacon, hogy dollárért olajat, euróért gázt vegyünk, miközben az export ellenértékeként ennél jóval kevesebb dollár és euró érkezik be.

Ezért lenne nagyon fontos, hogy a szankciók visszavonásával és az Oroszországgal való kiegyezéssel csökkentsük az olaj, gáz és áram árát, hogy visszaállhasson a magyar külkereskedelem többlete, így kvázi "magától", beavatkozás nélkül erősödhessen a forint.

Devizapiaci tényezők alatt azt értjük, hogy az egyes nagyobb devizák értékének egymáshoz képesti alakulása hatással van a kisebb devizákra is. A forintra elsősorban a dollár és az euró egymás közötti viszonya hat. Ugyanaz, amit a fundamentális tényezőknél a forintgyengülés okaként leírtam, áll az euróra is: Európa energiaimportőr, az Egyesült Államok energiaexportőr. Ha tehát drága az energia, az euró gyengül és a dollár erősödik - és a forint számára ez is probléma. Magyarország gazdasága szorosan integrálódott az európai gazdaságba, ha összeurópai szinten fellép egy gazdasági probléma, az Magyarországot is mindig érinti - így amikor az euró a dollárhoz képest gyengül, vele gyengül a dollárhoz képest a többi európai deviza, például a lengyel zloty, a svéd korona vagy a román lej is.

Amikor egy valuta fundamentális okokból gyengül, a befektetők is elkezdenek belőle menekülni, tovább gyengítve azt; és átteszik pénzüket az erősödő, biztosabbnak látszó valutába. Aki viszont már a Németország, Hollandia, Ausztria és más gazdag, stabil országok által használt euróból is menekül, az a szegényebb országok kisebb devizáiból még inkább ki akar szállni. Így amikor a befektetői hangulat az euró ellen fordul, és az euró a dollárhoz képest gyengül, akkor a kisebb devizák a dollárhoz képest még az eurónál is jobban gyengülnek, plusz valamelyest gyengülnek az euróhoz képest is. Ha viszont javul a hangulat az európai gazdaság körül, és az euró erősödik, a kisebb devizáktól is bocsánatot kérnek a befektetők, és visszatérnek hozzájuk, így ezek a devizák az euróhoz képest is erősödni tudnak. A forint érdeke tehát az lenne, hogy az euró erősödjön a dollárhoz képest, az elmúlt hónapok tendenciája azonban sajnos inkább durva eurógyengülés.

Ebben a tekintetben egyébként az euróövezet "nemzeti bankja", az Európai Központi Bank is ludas: az euróövezeti alapkamat emelésével megpróbálhatná visszacsalogatni a befektetőket az euróhoz, de ebben az esetben az euróövezet országainak több kamatot kellene fizetniük államadósságuk után, ami teljesen felborítaná az olyan sérülékeny és durván, a GDP száz százaléka felett eladósodott országok költségvetését, mint például Olaszország vagy Franciaország. Így az EKB nem emel kamatot, az euró pedig védtelenül gyengül a dollárhoz képest, és lehúzza magával az összes többi európai devizát is.

Ezek azonban a forint Európában is példátlan mértékű gyengülését még nem magyarázzák; abban sajnos jelentősen közrejátszik az is, hogy Magyarország körül minden más európai országnál negatívabb a pénzpiaci befektetői hangulat. A nagy nemzetközi pénzalapok befektetői nem ismernek minden országot alaposan, ehelyett néhány gazdasági és néhány politikai tényező alapján igyekeznek bemérni, mennyire kockázatos befektetni egy adott ország állampapírjaiba, ezáltal megvenni az adott devizát. Magyarországot sajnos a többi európai országnál jelenleg kockázatosabbnak ítélik. Ennek van néhány egyszerű gazdasági oka is: egész Közép-Európában nálunk a legmagasabb az államadósság, magas az államháztartási hiány, az energiaárak robbanása miatt súlyosan deficites a külkereskedelmi mérleg, a kormány pedig az infláció féken tartása érdekében több ponton is torzítja a piacot (hatósági áras az üzemanyag, néhány élelmiszer, illetve átlagfogyasztásig az áram és a gáz is), ezek a befektetőket mind elriasztják. Riasztólag hat rájuk az is, hogy Magyarország rendkívüli mértékben ki van téve az orosz energetikai importnak, így, ha ez bármilyen okból ellehetetlenülne - a szankciók kiterjednének a csővezetéken szállított olajra vagy gázra, az oroszok elzárnák a gázcsapot, vagy valami rejtélyes baleset történne a Török Áramlat gázvezetékkel, esetleg a Barátság olajvezetékkel -, a magyar gazdaság abban a pillanatban összecsuklana. Hasonlóan nagy a kitettségünk az energiaválsággal küzdő német gazdaságnak is, aminek szintén nem örülnek a befektetők. De a jogállamisági eljárás tavaszi megindítása óta ott lebeg Magyarország körül az a politikai kockázat is, hogy esetleg nem kapjuk meg az Európai Uniótól a nekünk járó uniós forrásokat.

Ha ez megtörténne, az borítaná az idei és a jövő évi költségvetést, és súlyosan korlátozná Magyarország gazdasági növekedését az elkövetkezendő években - arról nem is beszélve, hogy bizonytalanságot gerjesztene mind a magyar kormány stabilitása, mind Magyarország uniós tagság melletti elkötelezettsége tekintetében.

Ez a három tényező, a költségvetés nehéz helyzete, a jelentős orosz energiafüggés és az uniós pénzek körüli bizonytalanság Magyarországot messze az EU legkitettebb gazdaságává teszik, és ez sajnos meglátszik a magyar forinton is, ami pedig messze Európa legjobban gyengülő devizája.

Folytatás hamarosan!

#orosz-ukrán konfliktus
#interjú #hírszerző

EZEKET IS AJÁNLJUK!