Így segítheted a Magyarországra érkező menekülteket

2022.03.07

Ma késő délután édesapámmal elmentünk a Nyugati pályaudvarra. Már másodjára. Magunkkal vittük a családunk által összeállított, különféle finomságokat tartalmazó kis csomagocskákat, amiket le is adtunk a humanitárius központban.

Az ötlet onnan jött, hogy pénteken a Konstanssal már jártunk a Nyugatiban. Akkor szintén adománycsomagokat juttattunk el a menekülteknek, ill. besegítettünk egy kicsit a pakolásba is.

Ami érdekesség lehet azok számára, akik mostanában nem jártak a pályaudvaron, hogy a hangosbemondó most nemcsak magyarul és angolul szól az itt várakozókhoz, hanem ukránul is. 

Ma már kialakult rend szerint, profin szervezve, ütemezetten várják a Záhonyból érkező vonatokat. Önkéntesek tucatjai dolgoznak folyamatosan, de ennél sokkan többen ,talán százas nagyságrendben vannak azok, akik az utcán vagy az utcáról beállva segítik a bajbajutottakat. 

Nem is beszélve a főváros és az ország számos gyűjtőpontján dolgozókról és - és most lehetek ennyire általános - a magyar emberekről. 

Friss hír, hogy már bőven meghaladta a félmilliárd (!) forintot az az összeg, amelyet a 1357-es szám hívásával lehet 500 Ft-tal gyarapítani. 

Amennyiben Te is szeretnél adományt vinni, nyugodtan viheted a Nyugatiban található humanitárius központba, hasznát fogják venni. Ha azonban szeretnél önkénteskedni is, azt előre jelezned kell az egyes segélyszervezetek elérhetőségein a szervezés megkönnyítése érdekében. Legegyszerűbben egyetlen telefonhívással is tudsz segíteni a 1357-es szám hívásával.

Kiemelt kép: Ókovács Benedek/Konstans

EZEKET IS AJÁNLJUK!

Tetszett? Támogasd a diákújságírást megosztással vagy feliratkozással!