Ballagás 2022 - itt lehet követni és visszanézni a búcsúztatót

2022.04.29

2022-ben ismételten a hagyományos módon lehet megtartani a Ballagást. 

Április 29-én a váci Piarista Gimnázium egyik legjelentősebb éves eseményére, a végzős osztályok ünnepélyes búcsúztatására kerül sor. A Ballagás 12 órakor kezdődik a végzősök iskolát körbejáró menetével, melyet diáksorfal kísér végig. A menet a Szent Anna piarista templomba érkezik meg, ahol az ünnepélyes beszédekre, majd szentmisére kerül sor. A vendégek a templomban, illetve a gimnázium dísztermében foglalhatnak helyet (utóbbinál a kivetített közvetítést lehet majd követni).

A  váci Piarista Gimnázium és a Konstans több úton is be fog számolni a Ballagás eseményeiről:

  • A Ballagás élőben lesz követhető a Piarista Templom YouTube-csatornáján az alábbi linken 12 óra 15 perctől
  • A Ballagást a Konstans kamerái végigkísérik, a következő napokban érkezünk a vágott összeállítással (ilyet tavaly is készítettünk, azt itt lehet megtekinteni)
  • Addig is, olvasható lesz egy összefoglaló cikk képgalériával oldalunkon, ez várhatóan még pénteken, de szombaton biztosan megjelenik

A végzős évfolyam egyik novemberi szalagavatóján is készítettünk videót.

Egy éves a Konstans.
Olvass minket, segítsd a fennmaradásunk!

EZEKET IS AJÁNLJUK!

Tetszett? Támogasd a diákújságírást megosztással vagy feliratkozással!