Fesztivál Nagymaroson? Kinéztünk a Vénégyre

2022.06.29

Nagymaros alig ötezres település a Dunakanyarban, elmondható tehát: nem ideális hely fesztiváloknak. Vagy mégis?

2020 óta Nagymaroson kerül megrendezésre a Vénégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A korábban Vácon szervezett többnapos eseménynek nem tett jót a koronavírusjárvány, kimentünk tehát, hogy a helyszínen vizusgáljuk felül álláspontunkat. És konstatálhatom: a Vénégy nemcsak él, de jobban van, mint valaha! 

Budapest -> Vác -> Nagymaros -> Vénégy

A négynapos fesztivál harmadik, szombati estéjén látogattam ki Nagymarosra. A megközelíthetőség még nem tökéletes, a várostól északabbra fekvő rét ugyanis a vasútállomástól (ahova én is beérkeztem koraeste) hosszú séta vár a látogatóra a fesztiválhelyszínig. Kicsit kevés volt az irányjelző tábla a város belsejében, de logikus gondolkodással és jóbarátunk, az internet használatával nem tévedtem el. 

A Vénégy minden szempontból felülteljesítette a várakozásaimat, nem egy falunap vagy egy főzőverseny hangulatát hozta, hanem egy profi, 21. századi fesztiválét. Voltak ugyan apró hibák, mint az italrendelés furcsasága, de kérdem én: hol nem történik ilyen? A hangulat szuper, sok a távolról érkező turista, a program pedig igencsak színvonalas. Több ilyen magyar szervezésű fesztiválra lenne szükség. Jövőre is lesz Vénégy, tessék belevésni a nyár programjába, mert nem érdemes kihagyni. 

A város külsejénél, a főút mellett már több volt a tábla, így tudtam, merre is van az arra. A gyalogút többségét járdán lehet megtenni, azonban van egy szakasz közvetlenül a fesztiválhelyszín előtt, amikor gyalog csak a főút szélén lehet haladni. Egy előttem caplató látogató a szürkületben meg is botlott és a bozótban találta magát, igazat adva ezzel az örök igazságnak: 

"A tömegvonzás nem tudása nem mentesít a zuhanás alól." 

Egy a lényeg: megérkeztem. 

A beléptetés szervezett volt és könnyű, parkolóhelyekből is volt elég. A fesztiválnak egyébként saját buszjárata is volt, ami Budapesttől Nagymarosig közlekedett naponta többször is, ha ezt korábban tudom... 

A nagyszínpadon éppen csönd volt, pontosabban valami átlagosabb liftzene szólt, hiszen még volt idő az angol sztárvendég zenekar, a Morcheeba kezdéséig. Ezt az időt sem töltöttem el üresjáratban, körbenéztem a fesztivál teljes területén. 

És itt mutatkozott meg, hogy Nagymaroson nemcsak fesztivál, annál több is van. 

A nagyszínpad és a sörsátrak mellett ugyanis számos más helyszínt is felfedeztem, ezek pedig szépen reprezentálják a szervezők célját, hogy minden generáció megtalálja a számára tetszetős kulturális terméket. A színpadok mellett egy hatalmas cirkuszisátort is felállítottak, ebben most persze nem a szokásos bűvész-zsonglőr-állatidomár tengelyű show ment. 

Egy bálákkal körbevett placc, amit Ártérnek neveztek pedig napközben konferenciák, pódiumbeszélgetések helyszíne volt, amit az SZFE hallgatói és meghívottai biztosítottak. Este pedig - amint azt a helyi szervezőktől megtudtam - az idei vizsgafilmek voltak vetítővásznon. Számos nagyon klassz közösségi tér is kialakításra került, árnyas fák alatt gyertyafényes asztaloknál lehetett kicsit csöndbe merülni, volt egy ételudvar is, amit még egy LED-fal is kiegészített, amin éppen a Fina vizes-VB egyik vízlibadamérkőzése ment, Hajdú B. István hangja egészen a koncert kezdetéig messzire hallatszott. 

Még a koncertstart előtt sajtójegyemet felhasználva a gyorsított sorban vettem volna egy üdítőt is, úgyhogy gyorsan feltöltöttem egy Hellopay-kártyát párszáz forinttal, mivel több helyen is olvastam, hogy a rendezvény készpénzmentes. A fizetésnél viszont bejelzett a kártya, mondván, hogy nem működik - már pont kezdtem volna mérges lenni, de a pult túloldaláról érkezett egy segítő támpont: mégis lehet fizetni készpénzzel, mert az első este leállt a rendszer (Halleluja!). A közepesen hideg italommal felszerelkezve mostmár a nagyszínpad felé vettem az irányt.

A koncert

"Egy koncert sokkal inkább a rajongókkal való kapcsolatról, mintsem hogy csak az éneklésről szól." - így tartja a méltán híres rapper, Post Malone. A Morcheeba ebből a szempontból - és nem utolsó sorban, az éneklést is nézve - jól teljesített. A párperces késést a kiérkező többezres tömeg észre sem vette, jó hangulatú társalgás zajlott, a koncert már-már csak extra volt. 

Életem első Morcheeba koncertjén kicsit furcsa volt az, hogy nincs akkora, vagy inkább olyan pörgés, amire más zenekarok törekedni szoktak. A közönséget viszont ez egyáltalán nem zavarta, a legtöbb dalt mindenki ismerte, közösen énekelt a színpad és a nézőtér. A jegyek egyébként kifejezetten jól fogytak erre a koncertre, meg is telt a rét. Néhány számot én is ismertem, bár azokat tényleg mindenki más is tudta, kisiskolástól idősebbekig. A színpad-és fénytechnika nagyon rendben volt, semmi okunk nem lehetett a panaszra, mert volt itt minden a füstgépektől kezdve a lézereken át egészen a legpontosabb szinkronban működő RGB-reflektorokig. Gyorsan el is telt a cirka másfél órás koncert, melyet hatalmas taps és jónéhány ráadás szám koronázott meg. 

Hazaindulás előtt még járkáltam kicsit és a további érdekességeket sikerült rögzítenem:

  • A fesztivál több pontján is érdekes vetítőgépek voltak kihelyezve, melyeken érdekes, festményszerű motívumokban gazdag alkotások mozgolódtak. Nem volt csúnya látvány, az biztos, de azért beletelt pár percbe, mire értelmet nyertek (értelem = fotózkodni lehet előtte).
  • Egy lépcsőn át lehetett jutni közvetlenül a Duna-partra is, ahol egy külön partirészleget találtam, ahol 50-100 ember a nagykoncerttől teljesen függetlenül bulizott. Érdekes volt, hogy itt különösen sok volt a külföldi, azaz a V4 országokból érkező. 
  • A bejáratnál (ami a kijárat is volt) a V4-országok nyelvein üdvözölték a látogatókat, az alábbi ábrán megérthető, miért is mondják a magyart teljesen idegennek a környező népek nyelveitől.

Összegezvén

A Vénégy minden szempontból felülteljesítette a várakozásaimat, nem egy falunap vagy egy főzőverseny hangulatát hozta, hanem egy profi, 21. századi fesztiválét. Voltak ugyan apró hibák, mint az italrendelés furcsasága, de kérdem én: hol nem történik ilyen? A hangulat szuper, sok a távolról érkező turista, a program pedig igencsak színvonalas. Több ilyen magyar szervezésű fesztiválra lenne szükség. Jövőre is lesz Vénégy, tessék belevésni a nyár programjába, mert nem érdemes kihagyni. 

Ár-érték arány: 8/10
Programok: 10/10
Megközelíthetőség: 7/10
Hangulat: 9/10

A Konstans Nyár keretében több fesztiválra és nyári programra is kilátogatunk. 

Kiemelt kép: Ókovács Benedek/Konstans

EZEKET IS AJÁNLJUK!

Nem kérdés, hogy hol az igazság: Böjte Csaba atya az elmúlt évtizedekben a Kárpát-medence, talán az egész kontinens egyik leghitelesebb emberévé vált. Nem Facebook-posztokkal, nem sírással, panaszkodással és másokra mutogatással, hanem alázatos, szeretetteljes, odaadó munkával.

Tetszett? Támogasd a diákújságírást megosztással vagy feliratkozással!