Párhuzamos szentmisékkel kezdődött a tanév Vácon

2022.09.01

A váci székesegyház renoválása alatt két templomba kényszerült a Piarista Gimnázium. Beszámolónk és képriportunk.

Szeptember elsején reggel újra élet töltötte meg a váci Piarista Gimnázium épületét - ahogyan ez az elmúlt több, mint 300 évben viszonylag gyakran fordult már elő. Az évet a Veni Sancte (Jöjj el, Szentlélek Isten!) szentmise nyitja meg, melyen hagyományosan a székesegyházban jelenik meg a teljes iskola. A felújítás viszont még tart, így - hasonlóan az idei Te Deumhoz - most is két templom szolgált a szentmise helyszínéül. 

A Szent Anna piarista templomban Kalász Ákos igazgató beszédével kezdődött a program. Az intézményvezető évnyitóját szomorú gondolatokkal kezdte: Hegedűs Éva magyarszakos tanárra emlékezett, aki alig 2 hete vesztette életét drámai hirtelenséggel. 

Az igazgató beszédében kiemelte a nemzetközi helyzet, a háború és a világgazdasági válság jelentőségét és arra hívta a diákokat, hogy legyenek hálásak mindazért, amit kapnak, amit az iskola adni tud. 

Sok helyen luxusnak számít az, amit mi természetesnek veszünk, húzta alá Kalász Ákos. 

Az ünnepi szentmisén Vass Bálint SP szentbeszédében szintén megemlítette a háborús helyzetet, de a homíliát az év iskolai jelmondatára alapozta: "Ti vagytok a föld sója" (Mt 5,13)
A szerzetes 5 tulajdonságot emelt ki, melyek kezdőbetűi mind megtalálhatóak az idei  jelmondtaban: T, mint tisztelet; V, mint világosság; K, mint közösség; F, mint fegyelem és S, mint szolgálat. 

A szentmisén szolgálatot teljesített a Piarista Gimnázium énekkara, szokásosan, Horváth Tamás énektanár vezényletével. A mise szerves részét képező énekek több szólamban csendültek fel. A programot a Szózat indította, zárásként pedig a Himnuszt, majd a piarista himnuszt énekelték az egybegyűltek.

A Március 15. téren is hasonló volt a program: Kalász Ákos beszédét Horváthné Stumm Erzsébet igazgató-helyettes olvasta fel, a prédikációt az évben visszatérő Lobmayer Imre SP mondta. 

EZEKET IS AJÁNLJUK!

Tetszett? Támogasd a diákújságírást megosztással vagy feliratkozással!